17. fejezet : Felismerés

Semmi épeszű gondolat nem jutott az eszembe ami magyarázná a helyzetet. Dühös voltam szomorú, magányos és reménytelenül szerelmes. A szüleim meghaltak az öcsém fél és a bátyámat most ismertem meg akit átváltoztattak pár éve és a vérétől most én is félig vámpír vagyok. De ezt még mindig nem sikerült elfogadnom. Seth szemeiben reményt láttam. Ha nem fogadom el a tényeket és a szüleim halálát akkor semmivel sem leszek előrébb. A múltban fogok ragadni. Semmi esetre sem szabad ezt tennem. Darellnek én maradtam egyedül, ha azt látja, hogy össze törtem ő is össze fog. Nem lehetek önző. Rá néztem Sethre a gyönyörű zöld szemeibe, és tudtam mit kell tennem. Fel álltam és erőt vettem magamon.

-Ha tényleg igaz amit mondtál, akkor edzenem kell. De most viszont aludnom. Ha szükség van rám a szobámban megtaláltok. - Mondtam higgadtan és tudatosan. Elindultam a szobám felé de Seth megfogta a kezem. Megfordultam és belenéztem a szemeibe. Az érintésbe beleborzongtam. Sima bőre az enyémhez ért. Hüvelyk ujjával a kézfejemet simogatta. Rég ért hozzám ilyen finoman és óvatosan. Vissza akartam menni a múltba, ahol még minden rendben volt. Boldogok voltunk.

- Nem vagy egyedül. Segítek amiben tudok és itt vannak a testvéreid is. Még mindig nem bírok távol lenni tőled és többet nem is akarok. - A szívem össze szorult a szavak hallatán, a gombóc a torkomban egyre nagyobb és nagyobb lett. Könnyek csípték a szemeim. Mindennél jobban szerettem volna megölelni, megcsókolni. Soha nem akartam elengedni és akármennyire is szeretném nem is fogom tudni. Szeretem. De még nem lehet.

- Szükségem van rád. De nem lehetünk együtt. Még nem. - Fájtak a szavak de kénytelen voltam.

- Megértem. Szólj ha kell valami. - Bánattal áztatott szavak olyanra késztettek amit a szívem nagyon akart de az eszem mást mondott. Előre léptem lábujjhegyre emelkedtem és megcsókoltam. A szája olyan volt mint rég hideg de még is forró, az érzések felül emelkedtek és teljesen átadtam magam. Minden emlék minden érzés minden csalódás és szerelmes pillanat elő jött. Jobban szerettem őt mint hittem. Valami erős mámorító illat csapta meg az orrom a testem átvette az uralmat eltaszítottam magamtól Sethet és az illat felé vettem az irányt. Le a pincébe a hűtő felé. Darell elejtett egy vértasakot és rá is fröccsent a fele. A testem rá akarta vetni magát, táplálkozni akartam olyan éhséget éreztem mint még soha, de megálltam 2 méterre tőle és az orrom elé tartottam a karom, hogy ne érezzem. Veszélyesebb vagyok és állatias. Az ösztöneim üvöltöttek de az ép eszem hangosabb volt. Megfordultam és Sethel találtam szemben magam.

- Nyugi észhez tértem. De nagyon éhes vagyok. - Ziháltam. Seth mosolygott de az aggodalom nem tűnt el az arcáról.

- Viszem. Menny föl a szobádba. Mindjárt megyek. - Mondta Seth.

- Mi van? Véletlen volt. - Mentegetőzött Darell.

- Semmi, a nővéred éhes és türelmetlen. De legközelebb nem te jössz le vérért. Nélkülem véresen nem mész sehova maradj itt amíg föl nem takarítjuk. - Mondta diplomatikusan mintha mindez természetes lenne. De rá jöttem, hogy ő is éhes és félti tőlem az öcsémet.

- Én fölmentem. - Vicsorogtam. Éhes voltam és senkit nem akartam bántani. Föl kullogtam a lépcsőn és gondolkodtam. Muszáj magamon uralkodnom de ez nagyon nagy kihívás számomra. Azt se tudom hogyan kéne el kezdenem.

A szomjúság érzése olyan volt mintha az éhség és szomjúság érzete keveredett volna és 1000- szeresére nőtt volna. Harcoltam magammal, hogy ne vegyék át az uralmat az ösztöneim a testem felett. Az érzékeim és érzéseim felerősödtek. A testvéreim iránti szeretetem, a szüleim hiánya, Seth iránti szerelmem letepert lelkileg. Egy meg nem álló szélvihar tombol a mellkasomban.

Lépteket hallottam a lépcsőről. Megszokott léptek voltak de, nem tudtam kihez kössem. Egészen addig amíg meg nem éreztem az illatát. Édes illata és szívének halk, mégis erős dobogása, éreztem, ahogy a vére száguldozik az ereiben tudtam, hogy Darell az. A torkom mart, szúrt, kiszáradt úgy éreztem szét robbanok ha nem jutok vérhez. Az ágy támláját szorítottam ahogyan csak bírtam, hogy vissza fogjam magam. Sajnos a vas sem olyan tömör mint gondoltam, így ketté törtem az ágytámlát. Valahogy meg kellett állítanom magam ezért bementem a fürdőbe s hideg vízzel mostam meg arcom. Ahogy a csap feletti tükörbe néztem, mintha nem is önmagamat látnám. Arcom eltorzult, fájdalom, éhség, önmarcangolás jelei látszottak. A szemeimben a szeretet hiánya tükröződött. Alatta a karikákkal nem tudtam mit tegyek. Úgy néztem ki mint aki hetek óta nem aludt egy szemhunyásnyit sem. Megőrjített a gondolat, hogy tehetetlen vagyok. Nathaly felesküdött rá, hogy tönkre teszi az életemet. Történetesen elég jó úton járt afelé. A szüleimet megölte, elrabolta a bátyámat akiről most szereztem csak tudomást, és a balesetem amitől megkellet volna halnom de félig vámpír ként tértem magamhoz. Egyedül az öcsém az akinek eddig semmi fizikai bántódása nem esett. A lelki sérülésekkel egyedül kell megbirkóznia, persze amiben tudok segíteni neki, de ha bármi baja is esik, esküszöm az égre megkínzom azt a ribancot. A düh fortyogott bennem, érzetem ahogy az ereimben átfut a gyűlölet és a bosszúvágy. Ezzel együtt nőtt az éhség is de nem mehettem ki a szobából. Hol van már Seth? A percek olyan lassan teltek, hogy már úgy éreztem három napja vagyok a szobában de csak három perc volt. Az éhség egyre gyötrelmesebb volt. Vissza gondoltam milyen volt régen. Amikor még anyáék velünk voltak. A filmnézős estékre mikor vacsi előtt elmentünk a videó tékába és együtt kerestük meg az aznap esti filmet. A közös főzőcskézésekre, az ünnepekre, a túrákra. Az apró vitákra. Akármennyire is átlagosak voltunk, boldog voltam és nem foglalkoztam ilyen dolgokkal mint például, hogy egy ex vámpírbarátnőt kell megöljek. Hiányozott a múlt a boldogság a családom. De a családomnak is voltak titkai. Apa tudott a vámpírokról és a többi szörnyről. Vajon anya tudott róla mivel is foglalkozik apa? És a legfontosabb kérdés. Miért nem szóltak Kaddanről? A rengeteg kérdéstől már a falat tudtam volna kaparni. Válaszok persze sehol nem voltak. Újra lépteket hallottam. Lassú volt és vontatott, ami elég furcsa volt. Fel keltem az ágyról és az ajtóhoz lopakodtam. Szabályosan próbáltam lélegezni de a szívem majd kiugrott. Senki nem volt a házban aki így közlekedett. Valami nincs rendben. Darell a szobájában van legalábbis azon a területen, Kaddan a pincében van a házi szörnyünkkel, Seth-nek pedig már rég ide kellett volna érni-e a vérrel. Leguggoltam, kikukucskáltam a kulcslyukon és pásztáztam a lépcsőt. A léptek egyre hangosabbak voltak és kezdett kialakulni a lomha személy alakja. Meglepetésemre egy nőt pillantottam kinek szőke fürtjei a mellét takarták bőre mint egy szoboré tökéletes arcán a magabiztosságot és a bosszút véltem felfedezni. Vörös szemei izzottak és izgatottan csillogtak. Nathaly. Tudtam, hogy ő az és engem keres. A félelem átsuhant rajtam, aztán eszembe jutott minden fájdalom és belém is hasított. Hangtalanul felálltam és az ágy melletti komódhoz igyekeztem. Elvettem a hajgumimat felkötöttem a hajam lófarokba biztos ami biztos ha harcra kerül a sor mert nyilván arra fog kerülni. Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába.

Kitártam az ajtót és szembe néztem a legnagyobb ellenségemmel. Mosoly villant meg arcán.

- Helló Anna! Szépek a szemeid. - Mondta majdhogynem vihogva. Szégyenkezve a padlót kezdtem bámulni. Rá jöttem, hogy ezt nem adhatom meg neki. Rá néztem egyenesen a szemébe, az adrenalin elárasztotta a testem a düh csak ráadás volt.

- Kössz Nathaly. Mi szél hozott?- Kérdeztem indulatosan. Alig tudtam uralkodni magamon. Fellépett az utolsó lépcsőfokra és eszembe ötlött, hogy vissza lököm de az túl egyszerű lenne.

- Nem félsz? Nincs senki aki megvédene tőlem.

- Nem kell megvédeni.

- Most ugye csak viccelsz? - Nevetett. A hang mintha egy angyalé lett volna. Nem értem, miért lett ilyen gonosz. - Te csak egy nyavalyás korcs vagy és még tapasztalatlan is. Számomra csak egy csótány vagy akit el kell pusztítanom. Elvetetted az életemet. Seth volt az egyetlen akivel jól éreztem magam és tisztán szerettük egymást. Te álltál közénk te patkány!

- Na idefigyelj! Te rontottad el ami kettőtök közt volt, évekkel később került be Seth az életembe. És igen szeretem ez ellen nem tehetsz semmit! Az érzéseinket nem mi irányítjuk! Te viszont teljesen elvetted az életem! A családom halott az öcsém össze tört engem majdnem megöltél és a bátyámat is. Hála neked félig vámpír lettem és nem tudom erről az ég világon semmit. De tudod köszönhetek is neked sok mindent. Megtaláltam a bátyámat akiről azt sem tudtam, hogy létezik Seth-el újra közeledünk. - Szememben könnyek gyűltek. Nathaly arcán felvillant a felismerés.

- Le kellett volna álljak amikor szakítottatok. Vagy csak megölni. Mivel nem álltam le, ezért maradt az utóbbi. Remélem az életedért jobban fogsz küzdeni mint a szüleidért. - Vigyorgott rám reménykedve és rám támadt.