12. Fejezet : Az újrakezdés

Nem vagy éhes vagy szomjas vagy valami? – kérdeztem hírtelen.

- Kicsit szomjas igen… – Mondta, és eszembe jutott mit mondott Zack.

- Lehet egy kérdésem? – Kérdeztem szerényen.

- Persze mond csak.

- Öhm… ugye mondtam, hogy ismerem Zacket és ő mondta, hogy nem egészen vagy ember. Akkor mi vagy? – Kérdeztem.

- Félig vámpír, félig ember. – Olyan könnyedén válaszolt, nem érdekelte, hogy megtudom e. – De ugye nem félsz?

- Nem igazán… Vámpír volt a… Mindegy inkább hagyjuk. Nem félek és az a lényeg. Van pár tasak vér lent a pincébe, hozok fel párat. Lejössz a konyhába? – Próbáltam terelni a témát, de úgy is meg fogja kérdezni, hogy miért van nálunk tartalék vér. Lementünk a konyhába ő egyből leült az asztalhoz én pedig lefutottam a pincébe. Nem szerettem lent lenni, olyan furcsa volt be nyúltam a hűtőbe és ki vettem két tasakot és gyorsan fel futottam. Még mindig az asztalnál ült és reménykedtem, hogy jó házigazda leszek, amíg itt van.

- Töltsem pohárba, vagy hogy szeretnéd?

A pohár jó lesz köszi. – Kivettem apa korsóját a szekrényből, letekertem a tasak kis kupakját és tölteni kezdtem.

- Hogy - hogy félvér vagy? – Kérdeztem szerényen.

- Apám vámpír, anyám ember. – Ahogy ki mondta, megfogta a poharat és inni kezdett nem kellett sok idő, hamar megitta.

- Értem… Kérsz még?

- Igen köszi. Én is kérdezhetek?

- Persze mond csak. – Mondtam, és nem tudtam, mire számítsak.

- Ember vagy ugye? – Bólintottam. – Akkor miért van nálatok tartalék vér? – Gondoltam, hogy ezt fogja kérdezni.

- A volt barátom… vámpír és neki kellett. – Próbáltam magamba fojtani az érzéseket és sikerült is úgy ahogy.

- Értem. – Megfogta a poharat és ezt is le, húzta. Kopogtak az ajtón, oda mentem és Zack volt az.

- Szia gyere be! Felébredt. – Mondtam mosolyogva.

- Szia. Na az jó! Hoztam neked valamit. – Bejött, bement a konyhába és leült az asztalhoz Daniel mellé. Fölfutottam az emeletre gyorsan megcsináltam,  az ágyat, befutottam az én szobámba, elraktam az ágynemű tartóba a szemetes zsákot, és elraktam a telefonomat, még van 3 napom, hogy anyáék hívjanak de, lehet, hogy Darell akar valamit. Lementem vissza a konyhába és leültem melléjük.

- Meg akartam már kérdezni. Mi történt a fejeddel? – Kérdezte Daniel szerényen.

- Reggel lefejeltem az ágy sarkát.

- Hogyan? – Kérdezte Zack.

- Hát ugye elöl, hagytam a zsákot, és megbotlottam ás lefejeltem. – Daniel nézett kérdőn, Zack pedig lehajtotta a fejét.

- Na azt mondtam, hoztam neked valamit. – Kezdte Zack. – Arra kérlek ne ijedj meg! – Mindketten néztünk, rá miről beszél pontosan. Aztán hamar rá jöttünk. Egy kis 10 cm sárkányt tett le az asztalra piros alapon 3 fekete csík volt a hátán, és kis szárnyin is. Nagyon aranyos de azért még is kicsit féltem tőle. Először oda ment Danielhez megszagolta de annyira nem tetszett neki az illata, mert csóválni kezdte a fejét és tüsszentett egyet. Utána oda jött hozzám, megszaglászta a kezemet és oda dörgölőzött hozzá, a bőre olyan, mint a kígyóé.

- Most ez komoly? Hol szerezted? Egyáltalán van még belőlük? – úgy éreztem magam, mint egy meseszereplő a legbizarrabb mesekönyvekben olvastam ilyet 7 évesen, és most itt van velem szemben, és alig hiszem el.

- Igen komoly. Az egyik horvát rokonom hozta. És igen vannak még. – Elkezdett nevetni és utána már Daniel is aztán rá jöttem, hogy rajtam nevetnek, ahogy kiakadtam.

- Sikerült megbeszélni? – Kérdeztem Danielt. Próbáltam terelni a témát.

- Igen úgy nagyából.

- Tényleg Zack miért küldted hozzám? – kérdeztem

- Amikor először jöttem hozzád, hogy vigyázz magadra akkor már tudtam rólad szinte mindent. Tudtam, hogy Seth így fog dönteni, nem fogja bírni ezt a kettészakadást. Nem tudom mit mondott neked, de nem is ez a lényeg. Daniel életében is lesz valami ami hozzád fogja kötni és nagyon sok mindenbe tudtok segíteni egymásnak. Darell is közre fog játszani neki is nagyon sok szerepe van ebben a dologban. De többet nem mondhatok.

- Ki az a Seth? – Kérdezte Daniel.

-Ő a volt barátom… De nem szeretnék róla beszélni. Próbálom ki törölni a fejemből.

- Pedig az még nem fog menni. Nem azért mert nem vagy rá képes hanem azért mert ő is segíteni fog neked. – mondta Zack.

- Nekem ő ne segítsen, nincs rá szükségem! De hogyha lehet váltsunk témát nem akarok róla beszélni. – Amióta szakítottunk nem mondtam meg senkinek mi is történt valójában, és nem is szándékozom. Meg tudok birkózni akár mivel  nélküle is.

- Ne haragudj… - mondta Zack.

- Semmi… amúgy mivel kell etetni a sárkányt és mekkorára nő?

- Hússal…. És nem lesz annyira nagy de minden nap ki kell vinned reptetni.

- Fel kell hívnom Darellt hogy több hús kell.

- Hagyjad fel hívom én.

- Ki az a Darell? – Kérdezte Daniel.

- Az öcsém. Remélem jól ki jöttök majd. – mondtam mosolyogva. Olyan furcsa, hogy egy éve megváltozott minden. Az én ki normális életem egy varázsütésre köddé vált. Bele csöppentem egy vámpír életébe akibe persze bele is szerettem, igaz, hogy haragszom rá de minden alkalommal ahányszor szóba kerül vagy eszembe jut mindig megváltozik róla a véleményem. És most van egy félig vámpír ismerősöm akit elütöttem. Van egy olyan ember akiről nem tudok semmit, de ő persze rólam mindent. Egy szerelmes öcsém akit akinek segítenem kell kikászálódni a szerelmi bánatból. És persze egy kis sárkányom akinek nevet is kéne adjak. Mondjuk elé kíváncsi vagyok miért is kaphattam de nem ez a fontos hanem az hogy van. Ahogy ott ültünk az asztalnál és néztem ahogy Daniel játszik a sárkánnyal rá néztem Zackre aki még mindig telefonált és egy kicsit idegesnek tűnt. Ismét Danielékre néztem és ahogy játszottak a sárkány kinyitotta a száját és megpörkölte Dan kezét.

- Blaze… - mondtam mosolyogva.

- Mi van? – kérdezte Dan értetlenül.

- Ez lesz a neve a sárkánynak… Blaze. - mondtam elégedettem.

- Na ez jó. - mondta Zack aki  eltartva a fülétől a telefont és beszélt tovább. megcsörrent a telefonom és a szívem 220 al kezdett verni ahogy megláttam ki hívott. Seth volt az. nem tudtam eldönteni örüljek e neki vagy ne és hogy felvegyem e egyáltalán. De aztán még is felvettem.

- Hello. - szóltam bele alighallható hangon.

- Szia Anna. - Mondta mély hangján de a fájdalom és a bűntudat tisztán hallható volt. - Hogy vagytok? Minden rendben? Haza értetek épségben? Hi... Mindegy.

- Szia. Egész jól köszi. Persze nincs semmi baj. Haza értünk el vagyunk. Mit akartál mondani? Te jól vagy? Merre jártok most? Hannah? - Annyira megmondtam volna neki igazából mit is érzek. Sírni tudtam volna de nem engedhettem meg ezt most magamnak

- Az a lényeg hogy jól vagytok. Jól vagyok nem kell félteni. Hát 2té váltunk anya és apa Olaszországban vannak mi pedig Erdélyben. követjük a nyomokat. Jól van hiányzik neki Darell de ne mondj neki semmit.

- Nem is akartam nem akarom felzaklatni... - nyögtem. Rettenetesen hiányzik neki ugyan úgy ahogy nekem Seth.

- Igen persze ez érthető... Hogy viseli? Anyuddal beszéltél? - Kérdezte. Úgy beszéltünk mint két haver akiknek semmi közük nem volt egymáshoz de mind kettőnk hangjából lehetett hallani a fájdalmat. Daniel is nézegette az arcomat de nem értettem miért.

- Nem jól. A kedve mindig az enyémtől függ. nem még nem beszéltem velük majd 3 nap múlva.

- A tiédtől függ? Miért csak 3 nap múlva? - kérdezte meglepve.

- Igen az enyémtől. Nem szabad elhagynom magam. mondjuk úgy hogy én tartom benne a lelket. igen megmondtuk nekik hogy csak hetente 1x hívhatnak fel.

- Értem. Akkor biztos idegesek lehetnek. - Próbált viccelődni.

- Nem hiszem. Tudják hogy vigyázunk magunkra. - Mondtam.

- Zack?

- Itt van. Éppen játszik Blaze-zel, és Daniellel beszélget.

- Ki az a Daniel és ki az a Blaze? - Horkant fel kicsit idegesebb hangon.

- Daniel egy srác akit haza felé jövet elütöttünk ki derült hogy félvér. Blaze pedig egy sárkány. - Mondtam nyugodt hangon.

- Ne viccelődj ilyenekkel... - Mondta.

- Milyenekkel? Nem viccelek! - Mondtam zavarodottan és nem értettem miért nem hiszi el.

- Elütöttem haza felé egy félvér vámpírt. Olyanok nincsenek Anna és a sárkányok is ki haltak már pár ezer éve.

- Nem hazudok tényleg Zack is csodálkozott de így van tényleg félvér. Ezek szerint nem haltak ki Zack hozta kb 2 órája. ha nem hiszed kérdezd meg tőle.

- Anna te becsavarodtál? Látott mostanában orvos?- Mondta engem pedig megint elkapott a düh. Bele nyomtam Zack kezébe a telefont és felmentem a szobámba. Dühömben bele ütöttem egyet a szekrénybe és le esett egy dobot a tetejéről.

Elég poros volt és nehéz. Rá tettem az ágyra és ki nyitottam. Tele volt hivatalos papírokkal és fényképekkel, amit elég régiek voltak. Találtam egy képet amin apa van és Zack. De nem értem miért van rajta Zack amikor elvileg ők nem is ismerik egymást. Megfordítottam és ez volt rá írva.

 " Nagybátyámmal és az elsőszülött fiammal Kadann Shelton."

Kutakodtam még és nagyon sok képet találtam még Kadannről és a születési bizonyítványát is ami azt igazolta hogy a testvérem. De akkor miért nem mondták ezt el? Megkell tudnom mindent.

11. Fejezet : A fiú

Reggel könnyed voltam, igaz volt egy kis izomlázam, és még fájt a fejem kicsit, de nem foglalkoztam vele. Rá néztem az órára és meglepődtem, hogy még csak fél 9 van. Felkeltem, elmentem zuhanyozni. Felöltöztem, lófarokba kötöttem a hajam. Bele néztem a tükörbe és volt rajta egy cetli. Amin ez állt :

„ A hallban 10-kor”

A cetlit összegyűrtem és kidobtam a kukába. Össze szedtem a tegnapi ruháimat a tisztálkodó szereimet. A ruháimat össze hajtogattam, és be tettem a bőröndbe. Ki vettem egy világos kék egybe szoknyát gyorsan átöltöztem és mikor készen lettem kopogtattak.

- Megyek. – Kinyitottam az ajtót Darell volt.

- Mehetünk? – Érdeklődött.

- Igen. – Megfogtam a bőröndjeimet és kimentünk, az ajtó mellett voltak Darell bőröndjei is. Beszálltunk a liftbe.

- Végre… - Mondta megkönnyebbülten. Lent a hallban vártak anyuék, apa kivette a kezemből a csomagokat és elindultunk az autó felé. Kint bepakoltak a csomagtartóba. Ránéztem az órára és pont 10 óra volt.

- Haza mentek? – Kérdezte Seth aki mindenkit meglepett rajtam kívül.

- Igen mennek. – Válaszolt apa, kicsit flegmán. Mindig tudott mindent a nélkül, hogy bárki bármit is mondott neki.

- Értem… Jó utat. – Mondta halkan.

- Kössz. – Mondta Darell és oda ment anyuhoz, hogy elbúcsúzzon, én pedig mentem apuhoz.

- Szeretlek apa, és nagyon vigyázzatok magatokra. Miadtunk pedig ne aggódjatok! Magatokkal foglalkozzatok és csak akkor hívjatok ha baj van. Amúgy pedig csak egy héten egyszer. Rendben?

- Persze, persze. Nagyon szeretlek benneteket. Nálad van a bank kártya Darellnél is van kp is van mindkettőtöknél, és ha kell küldünk még.

- Apa nyugi! Nem költözünk csak nyaraltok. Minden rendben lesz! – Mondtam bíztatóan, és kicsit megnyugodott. Adott egy puszit a homlokomra és átölelt. Oda mentem anyuhoz aki persze már sírt.

- Nagyon vigyázzatok magatokra és persze egymásra is. – Mondta alig érthetően.

- Nyugi nem lesz semmi baj. Apának mondtam a hívás korlátok, kérlek tartsd be te is. Ez rólatok szól nem pedig rólunk. – Nem tudott megszólalni ezért csak bólintott. Adtam neki egy puszit az arcára átölelt és beszálltunk a kocsiba. Seth még ott állt apa mellett de nem néztem rá.

- Sziasztok. – Mondta Darell és gyilkos pillantást vetett Sethre, amit persze nem vett figyelembe.

- Sziasztok aztán csak lazuljatok. – Mosolyogva mondtam. Rá néztem Sethre és már nem volt mosoly az arcomon. Beindítottam a motort és a gázba tapostam. Hallottam még ahogy anyáék és Seth is el köszönnek. Megakartam állni, hogy kiszállok és a nyakába ugrok de az csak nekem lesz rosszabb. Darell bekapcsolta a rádiót és elkezdett énekelni, ezen én csak mosolyogtam, egy kis idő múlva már énekeltem én is.

- Kb mikor érünk oda? – Kérdezte Darell megzavarva az éneklést.

- 3-4 nap kb. De te is fogsz vezetni mert nem akarok megállni sehol, így tudunk vezetni este is. – Felcsillantak a szemei. Nem rég kapta meg a jogosítványát és apáék nemigen engedik vezetni. Ahhoz képest, hogy úton voltunk az a 3 nap nagyon hamar elment, csak néhány helyen álltunk meg. 3. nap megálltunk egy Mistick Falls nevű kis városban betértünk egy Grill nevű pub-ba ebédelni. Nem igazán néztem körül, mert fáradt voltam annyit láttam, hogy kicsit sötét, és minden asztalon kis lámpák vannak. Mikor már megettünk mindent és fizettünk is, vissza mentünk a kocsihoz.

- Mikor érünk haza? – Kérdezte Darell fáradt hangon.

- Már csak pár óra. Vezetek én te csak pihenj. – Mondtam neki és ásítottam egyet. 3 napja alig aludtunk de ahhoz képest jól bírjuk. Beindítottam a motort és a gázba léptem próbáltam gyorsan hajtani, hogy hamarabb haza érjünk, ekkor kaptam egy sms-t Seth-től, amiben ez állt : Nagyon vigyázz magadra!

Elkapott az ideg és a telefont a hátsó ülésre dobtam.

- Anna VIGYÁZZ! – Kiáltott Darell, de már késő volt. Elütöttem egy vele egyidős gyereket. Kisálltam oda rohantam. Világos barna bozontos hajú hófehér bőrű élénk rózsaszín ívelt ajkú fiú. Meg néztem, hogy dobog-e a szíve, szerencsémre dobogott.

- Fogd meg a lábát, magunkal visszük. – Szóltam Darellnek idegesen.

- Miért nem visszük korházba? – Kérdezte.

- És egyből fel is adhatom magam. Haza visszük megnézi Zack és ha nagy a baj kórházba visszük!Hívd fel Zacket, és mond meg neki, hogy csinálja meg a vendégszobát. De ne mondj neki semmit! – Mondtam neki és be tettük a hátsó ülésre. Mielőtt be szálltam volna körbe néztem nem-e látott valaki. Beszálltam és bele tapostam a gázba. Nagyon ideges voltam, ha nem küld sms-t ez nem történik meg, de ez az én hibám nem foghatom másra.

- Nyugi nem fog meghalni! – Próbáltam nyugtatni, de nem igazán sikerült. Egész úton azon idegeskedtem, hogy tényleg ne haljon meg, vagy ha életben marad ne maradjon semmi maradandó sérülése. Mikor oda értünk a ház elé, le parkoltam és Zack futott ki a házból.

- Mi történt? – Kérdezte Zack idegesen.

- Vegyétek ki a hátsó ülésről és fektessétek le. Addig én beviszem a csomagokat. – Zack nem kérdezet semmit csak tette amit mondtam. A csomagtartóból ki vettem a bőröndöket és mind a négyet bevittem. Eléggé ideges voltam ahhoz, hogy ne foglalkozzak a csomagok súlyával. Ledobtam az ajtó mellé, felfutottam az emeletre a vendégszobába. Rá néztem a fiúra és ugyan olyan volt, mint mikor elütöttem.

- Túléli? – Kérdeztem izgatottan.

- Igen nagyon hamar regenerálódik. Nem gyakran láttam ilyet valami félvér lehet.

- Van valami sejtésed? – Kérdeztem kíváncsian.

- Valószínűleg Félig ember, félig pedig vámpír. – Mondta én pedig ki akadtam.

- És tudtok már róla valamit?

- Nem. Nincs nála semmi papír. Pár nap múlva talán felébred de azért óránként nézzetek rá.

- Jól van. Csinálok valami kaját. Maradsz vacsorára? – Kérdeztem.

- Igen köszi. – Felelte. Lementem a konyhába elővettem egy zacskó tésztát fel tettem főni és közben csináltam bolognai szószt. Ahhoz képest, hogy nem olyan rég ismertem meg Zacket, de bármi volt hívtuk és segített valahogy meg kell hálálni neki. Beszélek Darellel és együtt kitalálunk valamit. Megterítettem és fél óra múlva már asztalhoz ültünk.

- Mi történt, hogy haza jöttetek? – Kérdezte Zack.

- Sethék elmentek és nem jönnek vissza többé. Anyuéknak nem akartuk elrontani a nyaralást és ennyi. – Nem akartam annyira bele folyni  a részletekbe. Így is nagyon fájt vissza gondolni.

- Gázolás?

-Nem figyltem oda… De hagyjuk inkább. Darell holnap el kell mennünk vásárolni festéket meg ami még itthonra kell. - Mondta terelve a témát.

- Miért? – Kérdezte Zack és kérdőn nézett rám értetlenül.

- Új életet kezdünk és ahhoz kell néhány dolgot változtatnunk. – Válaszol helyettem Darell. Már éreztem a gombócot a torkomban és a könnyeket a szememben.

- Elnézést… - Felálltam és felfutottam a szobámba amit meg is bántam. Minden rá emlékeztetett és a szívem darabokra hullott. – Elkell tüntetnem. – Mondtam magamnak hangosan. Lemenetem a konyhába kinyitottam a mosogató alatti szekrényt és kivettem egy szemetes zsákot.  Vissza mentem és amit találtam és tőle kapta bele dobáltam a zsákba, a hó gömböt, a képet, a leveleket és minden mást. Véletlenül elejtettem és a fájdalomtól sírva össze kuporodtam mellette. A nyakamhoz tettem az egyik kezemet és észrevettem, hogy a nyaklánc amit a születésnapomra kaptam még mindig rajtam van. Megfogtam kitéptem a nyakamból és nézegetni kezdtem, közben eszembe jutott minden amit közösen csináltunk és minden szép emlék. De nem tudtam elfelejteni, amit akkor a fejemhez vágott.

Kopogtattak az ajtón.

- Gyere – nyögtem alig hallható hangon. Zack volt az, bejött és leült mellém a földre.

- Nyugi túl leszel rajta. Segítek, amiben tudok, hogy jobb legyen nektek – mondta de nem segített semmit. Fölemelt. Letett az ágyra, betakart – aludj és holnap elintézünk mindent.  – mondta és kiment a szobából.

Nem tudtam nagyon aludni, forgolódtam egész éjjel. Seth miatt és a szomszéd szobában lévő fiú miatt is. Reggel jó volt végre otthon ébredni. Nem akartam kikelni az ágyból de kénytelen voltam. Felkeltem felöltöztem össze kötöttem a hajam kimentem a fürdőbe megmosakodtam megmostam a fogam, és vissza mentem a szobámba. Oda akartam menni az éjjeli szekrényemhez a telefonért, de megbotlottam a tegnap otthagyott teli szemetes zsákban. És esés közben lefejeltem az ágy sarkát. Felrepedt a szemöldököm amiből ömleni kezdett a vér.

- Darell! – Kiáltottam neki. Próbáltam felállni de nem sikerült annyira szédültem.

- Mi van? Mi történt? – Kérdezte ahogy beért a szobámba.

- Megbotlottam és lefejeltem az ágy sarkát. Nézd meg nagyon mély? – kérdeztem és felé fordultam. Odahajolt és nézegetni kezdte elég érdekes fintorokat vágott.

- Szoríts oda valamit, felöltözök és be megyünk a kórházba. – Mondta gépiesen.

- Nem kell, ki hívom a mentőket te meg addig menny be a sráchoz hát ha fel kel.

- Oké. – Mondta és húzta a száját, kifelé menet a szobámból. Találtam egy piros pólót ami ki lógott a bőröndből oda másztam érte rá szorítottam a fejemre megpróbáltam felállni több kevesebb sikerrel kapaszkodással eljutottam a telefonomig és tárcsáztam. Elmondtam nekik mi történt. Le szédelegtem a lépcsőn és lefeküdtem a kanapéra. 10 perc elteltével csengettek. Oda mentem az ajtóhoz, kinyitottam és 2 mentős állt az ajtóban. Az egyik alacsony vézna barna hajú, barna szemű férfi a másik magas, nagydarab, szőke, kékszemű férfi volt.

- Jó reggelt, jöjjenek beljebb.

- Jó reggelt. Üljön le kérem és mutassa a fejét. – mondta kellemes hangon. Leültem a kanapéra levettem a pólót fejemről. Az alacsonyabbik leült mellém felhúzott mind két kezére egy-egy gumikesztyűt és nézegetni, nyomkodni kezdte a sebemet. Ki vett egy nagy fémtáskából egy vatta pamacsot, öntött rá valami áttetsző folyadékot és elkezdte nyomkodni a fejemhez. Eléggé csípett amire felszisszentem, de utána már elzsibbadt. Kivett egy nagyobb ragtapaszt és rá tette a sebre.

- Jól van már nincs semmi gond. Nem kell be mennie a korházba, de ha esetleg szédül vagy hányingere van mennyen el orvoshoz és figyeljen oda legközelebb. – Utasított.

- Rendben köszönöm és úgy lesz. – Felálltam és kikísértem őket. Becsuktam mögöttük az ajtót és elkezdtem reggelit készíteni. Oda mentem hűtőhöz ki vettem 5 db tojást és megsütöttem, csináltam mellé pirítóst és egy kis salátát.

- Darell gyere, kész a reggeli. – szóltam fel neki.

- Megyek. – szólalt mg a lépcső tetejéről. Leültünk az asztalhoz és enni kezdtünk.

- Elmegyek vásárolni, írd össze mi kell. És addig ne menny el ameddig nem érek haza, nem szabad egyedül hagyni a fiút. – mondtam Darellnek.

- Nem! Én megyek vásárolni. Te írod össze. És te maradsz itthon. Nem te fogsz mindent egyedül csinálni, nem véletlenül vagyok itt én is.

- Jól van… - Többet nem tudtam ki nyögni. Meglepődtem rajta, de örültem is neki, hogy átvállalja a dolgok felét. Befejeztük a reggelit be tettem a piszkos tányérokat a mosogatóba. Oda mentem az asztalhoz fogtam egy papírt és egy tollat és összeírtam a vásárolni valókat. Neki álltam a mosogatásnak közben Darell lejött.

- Összeírtad? – kérdezte.

- Igen ott van az asztalon.

- Oké. Akkor majd jövök. Hello.

- Szia, aztán siess. – És ezzel ki lépett az ajtón. Gyorsan befejeztem a mosogatást és felmentem megnézni a fiút. Az ajtó előtt megtorpantam, nem voltam biztos teljesen, hogy be mennyek. Beléptem az ajtón, rá néztem és ott feküdt mozdulatlan. Leültem mellé a fotelba, nagyon aggódtam érte. Mi van ha nem éli túl? Ebbe bele se mertem gondolni. Azon kaptam magam, hogy kapkodom a levegőt és a szívem is hevesebben kezdett verni, és ki nyitotta a szemét. Nem mertem megszólalni, túl nagy volt a bűntudat.

- Hol vagyok? – Szólalt meg mély csilingelő hangján olyan ismerős volt de nem tudom honnan mivel még nem is találkoztam vele.

- Az én házamban vagy már két napja, mert elütöttelek amit nagyon sajnálok! – Mondtam és eluralkodtak rajtam az érzelmek, sírni kezdtem.

- Semmi baj! Ne sírj, nem haragszom. – Próbált nyugtatni de nem igazán sikerült neki.

- De akkor is, elütöttelek és ez az én hibám. Ha bármi bajod esik…. – És eszembe jutott, ő az a srác aki álmomban segítséget kért. De nem gondoltam volna, hogy ő az olyan más és a szemeiben sem láttam túl sokat.

- Tessék? – Kérdezte meglepve. Biztos bolondnak fog nézni ha elmondom, de egy próbát megér.

- Lehet, hogy most hülyénk fogsz nézni, de van egy vissza térő álmom, ahol te mindig segítséget kérsz. – Egy kicsit elvörösödtem szegény most ébredt föl én pedig már ilyenekkel tömöm a fejét.

- Nekem is vannak álmaim ahol te is szerepelsz, és próbálsz rajtam segítni.

- Miért vagy veszélyben? – Kérdeztem vissza fogottan.

- Igazából fogalmam sincs, miért lennék veszélyben. Egy belső hang azt súgja, hogy valami baj lesz, csak nem tudom mi, talán velem, talán valaki mással. Nem tudom pontosan.

- Miért hozzám jöttél segítségért? – Próbáltam tapogatózni hátha sikerül valamit ki deríteni.

- Egyszer csak megjelent egy férfi az álmomban, hogy te vagy aki segíthet.

- Hogy nézett ki a férfi? – Érdeklődtem.

- A nevét nem tudom , magas, nagydarab, kreolbőrű, fekete hajú, fekete szemű, idősebb férfi. – Mondta és egyből tudtam, hogy ki az.

- Zack? – Kérdeztem meglepve.

- Te ismered őt? – kérdezte.

- Igen, ő a legnagyobb segítségem. – Ezen kicsit elgondolkodtam, alig ismerem és eddig csak segített végig. Valamit tudhat amit én nem és ez kicsit zavar.

- Hogy hívnak? – Anna Shelton – nak. És téged?

- Daniel, Daniel Salvatore. – Mondta és kezet nyújtott, olyan langyos volt de még is hideg. 

10. Fejezet : Az utolsó nap

- Sziasztok skacok minden rendben? - Kérdezte apa kissé szórakozottan.

- Persze minden rendben de Darellel gondolkodtunk és arra jutottunk, mivel régen voltatok már együtt anyával kikapcsolódni ezért haza megyünk…- Fürkésztem az arcát hát, ha nagyon ki akad és megsértődik ránk…

- Nagyon aranyosak vagytok, köszönjük de, ha maradni akartok, maradhattok. Miattunk nem kell elmennetek. De ha ezt szeretnétek, menjetek csak nyugodtan. Repülő jegyet rendeljek?- Kérdezte gúnyosan.

- Inkább ne! Kocsival megyünk és komppal. Összepakolunk és megyünk is.

- Mi lenne, ha ezt a napot velünk töltenétek és holnap ki pihenten indulnátok?- Kérdezte apa reménykedve.

- Jó ötlet akkor holnap megyünk. - Rá néztem Darellre és az arca megkönnyebbült volt.

- Mit szeretnétek csinálni?- Kérdezte anya belépve a szobába.

- Nézzünk körül a városba. – Szólt Darell.

- Jó ötlet öltözzetek át fél óra múlva a hallban találkozunk. - Mosolygott apa. Darell is ki ment a szobából ismét eluralkodott rajtam az egyedül lét. Gyorsan átöltöztem, és ahogy végeztem le mentem a hallba. Mikor lementem a hallba csak pár ember volt. Leültem az egyik bőrfotelbe és elvettem egy újságot az asztalról, hogy elüssem az időt. Nem igazán tudtam arra figyelni mi is, van benne, mivel egyfolytában csak Seth járt a fejemben. Itt vagyok a kedvenc városomban, és nem érzem jól magam de, remélem otthon jobb lesz. De nem jó… de ha átrendezném, és más színt kapna jobb lesz biztos, kell a változás. Kíváncsi vagyok ő, mit tehet, és igaz, volt-e amit mondott. Ki kell vernem a fejemből, nem bírom én ezt tovább.

- Anna, kis szívem, mi a baj? – Kérdezte anya.

- Semmi- semmi. Jól vagyok. – Feleltem.

- Sírsz, és te nem szoktál, ha pedig igen akkor nagy a probléma. – Megtöröltem a szemem és észre sem vettem, hogy kiszöktek a könnyeim.

- Csak… inkább hagyjuk. Nem szeretnék róla beszélni… Ne haragudj.

- Semmi baj, ha el szeretnéd mondani, tudod, hol találsz. – Szerettem anyuban, hogy nem zaklat egyfolytában és megérti, igaz nem mindig, de legtöbbször igen. Na, de, ha balesetről van szó, akkor teljesen ki kel magából és pánikba esik még akkor is, ha csak az ujjamat vágtam el…

- Persze köszi. Apa mondta, hogy megyünk haza?- Kérdeztem terelve a témát.

- Igen mondta és köszönjük. De egyet nem értek… Miért? Nem érzitek jól magatokat? - Kérdezte az arcomat fürkészve.

- De nagyon is, hisz tudod ez a kedvenc városom. Csak nagyobb gondot fordítotok ránk, mint magatokra. Most fordul a kocka, ezúttal mi foglalkozunk veletek. Maradjatok itt, és kapcsolódjatok ki, és felejtsétek el egy időre, hogy vannak gyerekeitek. – Próbáltam minden nyomós indokot ki találni, hogy ne legyen feltűnő, hogy nem érezzük jól magunkat. Ezt sikerült is lepleznem.

- Köszönjük, ti vagytok a legjobb gyerekek a világon. – könnyes lett a szeme, átölelt, majd adott egy puszit a homlokomra. Pár percen belül már apáék is jöttek.

- Na mehetünk csajok? – Kérdezte apa.

- Akkor induljunk. Nincs már sok időnk. – Mondtam és bele karoltam apába. Mikor ki mentünk a kocsihoz, valaki megfogta a kezemet, mikor megláttam összerándult a gyomrom és elkapott  düh. Seth volt az.

- Engedj el! – Morogtam a fogaim közül. Elengedte a kezemet és megbánó arccal nézett rám.

- Sajnálom! Nem…

- Nem érdekel. – Szakítottam félbe. – Hagyj engem békén. – Ezzel beszálltam a kocsiba és összeszorítottam a fogaim, hogy ne kezdjek el kiabálni. Apára néztem és bólintottam, vette a lapot, mert be indította a motort és a gázba taposott. Nehéz volt ellent mondani Sethnek de kénytelen voltam.

- Anna minden rendben? – Kérdezte anya.

- Igen, persze. Nincs semmi baj. – Darell rám nézett és megfogta a kezemet és megszorította. Megszakadt a szívem, ahogy visszanéztem Sethre. Túl kell tennem magam rajta, nem hagyhatom, hogy tönkre tegyen. Ja és persze Darell, miatt sem szabad elgyengülnöm. Csak éljem túl ezt, napot, este rá érek sírni pakolás közben… Nem igazán néztem az utat, fogalmam sem volt hova visznek. Apa leparkolt egy hatalmas parkolóban, ahol csak néhány autó állt. Körül akartam nézni, de mielőtt megtehettem volna Darell befogta a szemeimet.

- Most ezt miért kell? – Kérdeztem meglepve.

- Majd meglátod. – Közölte apa. Nem értem mire jó ez, de még szerencse, hogy Darell magasabb és nem kell össze görnyedve mennem. Gyalogoltunk vagy 10 percig mikor be értünk egy kis terembe, hűvösebb volt, mint kint, hála a légkondinak. Apa beszélt egy nővel spanyolul, amiből persze egy kukkot nem értettem. A nőnek vékony, magas, egér hangja volt. Pár percen belül tovább indultunk, nem sokkal később már megváltozott a talaj, már füvön mentünk. Megcsapta az orromat a vizes fű illata és nagyon kellemes volt.

- Sokáig megyünk még? – Kérdeztem, mert már nagyon kíváncsi voltam hol lehetünk.

- Még várj egy kicsit, nem kell sok idő. – Mondta anya izgatottan, én meg persze ebből nem értettem semmit. De rájuk hagytam. Darell levette a kezét a szememről, ki nyitottam és valóra vált az álmom.

Ott álltam a stadion kellős közepén. Hatalmas a pálya, és számtalan ülőhely, amik a tv-ből olyan picinek tűntek. Szóhoz sem tudtam jutni.

- Na, hogy tetszik? – Kérdezte apa. Mindig vele néztem a foci meccseket, és most itt állok a helyszínén.

- Nagyon tetszik, Köszönöm. – Nyakába borultam és úgy öleltem, ahogy csak tudtam.

- Nagyon szívesen. – Mondta önelégülten. – Van kedvetek focizni? – Kérdezte reménykedve, remélve, hogy mindenkinek tetszik az ötlet. Anya és Darell mosolyogva bólogattak.

- Anna, hozz egy labdát a pálya széléről. – Mondta anya. Elfutottam a labdáért, azon a pályán, amelyiken a kedvenc focicsapatom is edz. Mikor oda értem a pálya széléhez, 8 srác beszélgetett és nevetgéltek.

- Héj, dobtok egy labdát? – érdeklődtem.

- Persze. – Mondta egy magas fiatal néger fiú.

- Kössz. – Mondtam és mielőtt megfordultam volna, elgondolkodtam, mi van ha ők is játszanának velünk?

- Öhm… Van kedvetek focizni velünk? – Kérdeztem szerényen. Mindenki rám mosolygott és bólintottak. Elindultunk a család felé, apának felcsillant a szeme és megnyugodott, hogy nem csak 4-en játszunk.

- Na ki kivel lesz? - Kérdezte egy alacsony barna bozontos hajú zöld szemű fiú, akit Marknak hívnak.

- A család fele itt a másik ott, a többit döntsétek el ti. – Mondta anya. Látszott, hogy nem jártas a ebben a dologban de ez nem zavart senkit.

- Rendben. – Szólalt meg a néger srác, akit Willnek hívnak. – Akkor Anna, Peter (apa), Nick, Joy, Leo,  és én. Nálatok pedig Elizabeth (anya), Darell, Sam, Kris, Symon, és Tomas. Remélem így jó lesz mindenkinek. – Mindenki rá bólintott, elfoglaltuk a helyünket a pályán és kezdtük a játékot. Úgy játszottak a fiúk mintha az életük függne rajta, de egyben könnyed is volt. Will amikor tudta nekem passzolt ezt persze mindenki észre vette és mindig hallottam, ahogy viháncolnak. Egy idő után már kizártam ezeket és csak a játékra figyeltem, kivéve, amikor csak pár lépést kellett tegyek akkor be-beszökött a fejembe Seth és ez volt a baj. Nem figyeltem és Sam izomból bele rúgott a labdába, ami fejen is talált és elterültem. Ahogy elestem azzal a lendülettel akartam felkelni, de nem jött össze.

- Maradj fekve!- Mondta Nick, aki egy szőke kékszemű, vézna, kisfiúnak tűnt. – Ne mozogj. Hozzatok vizet! – Kiabált és Will egyből futott is.

- Ne haragudj! – Ettől kicsit meg ijedtem, mert nagyon mély és érdes hangja volt, igazából a külseje sem volt megnyugtató, magas, nagydarab, izmos, kreol bőrű, fekete hajú sötét barna szemű fiú. Inkább hasonlított egy medvére.

- Nincs semmi baj… Nem figyeltem… - Mondtam halkan. – Felkelhetek? – Kérdeztem.

- Jobban vagy? – Kérdezte Nick.

- Igen, már jobban.

- Ki ülök vele. Mehet tovább a játék. – Mondta és közben segített felkelni. Mikor sikerült és már nagyjából a saját lábamon is megtudtam állni Will oda ért a vízzel.

- Jobban vagy kicsi lány? – Kérdezte.

- Fogjuk rá… Na menny már csak rád várnak. – Mondtam neki és próbáltam egy mosolyt erőltetni. Válaszul kaptam egy mosolyt és egy kacsintást. Nick átkarolta a derekamat úgy mentünk le a pályáról. Le ültünk a fűbe és onnan néztük a meccset. Anya is nagyon jól játszott ahhoz képest, hogy nem szokott.

- Van kedved holnap találkozni? – Kérdezte szerényen.

- Holnap haza utazom.

- Értem. Csak te, vagy az egész család?

- Az öcsémmel megyünk. Hagyjuk anyuékat is kicsit kikapcsolódni.

- Az jó. Tök jó, hogy ennyire oda figyeltek rájuk is, ilyen önzetlenül. – Mondta. Rá jöttem, hogy annyira nem is vagyunk önzetlenek. Kicsit el kapott a lelki ismeret furdalás is, de ha jobban bele gondolok ez nekik jó, szóval annyira nem vagyunk önzőek.

- Hát igen…. Mondtam egy mosollyal amit viszonzott is.

- Látom már jobban vagy.

- Igen, már nem is fáj a fejem. Köszi a segítséget! – Mondtam. Lassan szálingóztak az emberek felénk pedig felálltam, kicsit meg is szédültem de sikerült vissze nyernem az egyensúlyomat. Ránéztem apára, intett, hogy megyünk, én pedig válaszul bólintottam.

- Mentek is? – Kérdezte Will.

- Igen. Köszi a játékot. Sziasztok. – Mindenki köszönt. Megfordulta és elindultam Sam megfogta a karomat.

- Még egyszer ne haragudj. Holnap egy vissza vágó? – Kérdezte reménykedve.

- Nem haragszom. Majd megkérdezem apát, hogy le jönnek-e.

- Miért te nem jössz?

- Holnap haza utazom Darellel. – Mondtam és közben elindultunk a kijárat felé.

- Ja értem. Azért kérdezd meg. És meddig maradnak?

- Persze megkérdezem. De mivel úgy is jössz te is megtudod kérdezni. Azt hiszem egésznyáron, de lehet, hogy tovább is.

- Az jó. Kár, hogy ti nem maradtok. De legalább lesz még kikkel focizni. Anyukád is elég jól játszott. – Megvillantotta hófehér fogsorát.

- Hát igen. Nem igazán van választása három foci mániás ellen. – ezen elnevette magát.

- De ahogy téged focizni láttalak nem igazán hagyod magad.

- Nem szoktam. –Válaszoltam mosolyogva. – Köszi mindent. Apuval tudsz most beszélni a holnapról. – Mondtam amikor oda értünk az autóhoz. Anya bent ült az anyós ülésen, apa a hátsó ajtónak volt támaszkodva, Darell pedig a csomagtartónál pakolt valamit. Odamentem hozzá.

- Na milyen volt a meccs? – Érdeklődtem.

- Nagyon jó volt, végre kicsit kikapcsoltam. Jó fejek és jó ellenfelek is voltak. Kár, hogy ki kellett ülj. – Mondta és olyan jó volt látni, hogy még így is jól érzi magát. Be ültünk a csomagtartóba.

- Hát ja de az a fél óra jól telt. Örülök, hogy jól érezted magad. Akkor még is jó ötlet volt bele egyezni, hogy ma még maradjunk.

- Igen jó ötlet volt… - Mondta kicsit szomorkás hangon. – Mit akart Seth? – Kérdezte szerényen nekem pedig össze rándult a gyomrom.

- Nem tudom de nem is érdekel….. – Válaszoltam. – Anyuék Mit mondtak, megyünk enni vagy még akarnak menni valahová? – Tereltem a témát.

- Nem tudom, nekem nem mondtak semmit. – Válaszolt a kérdésemre meglepve. Hátra nyúltam és kivettem 2 üveg vizet. Az egyiket bele nyomtam Darell kezébe az enyémet ki nyitottam és le húztam mind a fél litert. Nem is vettem észre, hogy ennyire szomjas vagyok.

- Hú. Te aztán szomjas voltál. – Állapította meg.

- Kicsit… - Mondtam mosolyogva. Darell gyomra korgott egy nagyot és ezen mind ketten nevetni kezdtünk.

- Apa, pöppet éhesek vagyunk…- Szóltam neki még mindig nevetve.

 - Megyünk, megyünk. Kössz a játékot akkor holnap 4 órakor megint. – Mondta Samnek.

- Én vissza megyek a fiúkhoz. Jó utat sziasztok. – Mondta és rám kacsintott.

- Köszi Szia. – Mondtuk Darellel egyszerre.

- Hello. – Köszönt el apa is anya pedig intett a kocsiból.

- Hová mennyünk? – kérdezte anya.

 - Mindegy csak gyorsan ha lehet. – Mondta Darell és értett egyet vele a gyomra ami korgással válaszolt. Ki szálltunk a csomagtartóból Darell le csapta a csomagtartó ajtaját és be szálltunk az autóba. Apa indított és kb 5 perc múlva megálltunk egy hamburgeresnél. Ki szállt anyával és sorba álltak. Mi pedig fáradtan punnyadtunk a hátsó ülésbe mélyedve. Pár percen belül vissza jöttek mindenkinek hoztak hamburgert, sült krumplit, és kólát. Gyorsan megettük a kocsiban. Szálloda felé majdnem elaludtam. Ahogy ki szálltunk a liftből elköszöntünk és bement mindenki a szobájába. Gyorsan le zuhanyoztam felhúztam a pizsamám és már aludtam is. Megint azzal a fiúval álmodtam, de megint mielőtt megtudtam volna valamit, felébredtem.

9. Fejezet : A döntés

- Segítség! Valaki! - Ismét kiáltott.

- Segítek, csak mond, hogy hol vagy! Ki vagy?- Kiáltottam neki vissza.

- Nem tudom. Nagyon sötét van, és nem látok semmit! Kérlek, segíts!

- Segítek! Próbáld követni a hangomat!- Mondtam és felébredtem.

- Jaj ne. Már megint... - Nyögtem fel. Nézett rám Seth kérdően.

- Na mi van már megint?- Kérdezte Seth elég érdekes hangnemben.

- Megint álmodtam...És már megint vége lett mielőtt megtudtam volna bármit is...- Válaszoltam.

- Remélem, minél előbb ki derül mi ez. - Mondta és úgy látszott, mintha idegesítené valami. Ki néztem az ablakon, és felhőket láttam, kicsit meg is szédültem. El is felejtettem, hogy repülőn ülünk. Lenéztem és minden olyan picinek tűnt Igazából csak különböző színű formákat, láttam de így is kicsi volt.

- Mikor érünk oda?- Kérdeztem

- Még 20 perc. - Mogorván vissza, válaszolt.

- Valami baj van? - Kérdeztem kissé kiakadva.

- Nincs. - Mondta szintén mogorván. Vajon mi történhet ameddig aludtam? De az is lehet, hogy az álmom idegesíti...

- Nem kellett volna elutaznunk! - Jelentette ki. Néztem rá kérdő tekintettel, de ő rám sem nézett.

- Ezt hogy érted? Nem értelek. - Próbáltam ki szedni belőle.

- Úgy ahogy mondom. Ezt úgy sem értenéd. - Mondta egy csepp megbánás nélkül. De azért vissza fogtam magam, mert nem akartam ingyen cirkuszt csinálni. De kezdtem egyre idegesebb lenni. Próbáltam nem erre gondolni, de ha tovább folytatja, itt hagyom, és haza megyek. Túléltem első repülő utamat ki fogom bírni a következőt is. A leszállásnál kicsit liftezett a gyomrom de egész vicces volt főleg, ahogy rá néztem anyura, aki majdnem bele fúrta magát az ülésbe és úgy szorította apa kezét, hogy az újvégei elfehéredtek. Mikor már csak gurultunk a peronon kezdett megint úrrá lenni rajtam a düh. Rá se néztem Sethre nehogy még olyat, tegyek, amit megbánnék. Mikor már megálltunk és elkezdődött a leszállás Seth elviharzott mellettem. Elindultam az ajtó felé és Darell megfogta a kezemet.

- Mi volt ez? - Kérdezte meglepetten.

- Nem tudom de, kíváncsi vagyok, mi váltotta ezt ki belőle. - Válaszoltam.

- Én melletted állok bármi is, történjen. - Jelentette ki mosolyogva.

- Köszönöm. Ugye tudod, hogy ez visszafelé is igaz! És bármi van rám, számíthatsz!

- Tudom persze és kössz. - Válaszolt még mindig mosolyogva és megölelt. Elindultunk az ajtó felé mikor ki értünk megérintettek a nap sugarai. Olyan jó érzés volt és végre szilárd talajon álltam. Utol értük anyuékat és velük mentünk az autókölcsönzőbe.

- Na milyen kocsit szeretnél?- Kérdezte apa. - Az öcséddel együtt mentek a szállodáig. Nekünk van még egy ki dolgunk.

- Mazda x8-as. – Mondtam, és rá néztem az öcsémre, felcsillant a szeme a metál fekete nyitott tetős bőr üléses autó láttán.

- Nagyon vigyázzatok magatokra!- Mondta anya, aki mindig nagyon félt, és ha tehetné be zárna a szobámba csakhogy meg védjen mindentől.

- Anya..! Ne aggódj! Mindig vigyázunk! - Figyelmeztettem, hogy térjen kicsit észhez nem vagyunk már gyerekek. Apa odaadta a slusszkulcsot és a szükséges papírokat meg egy bank kártyát. Ránéztem kérdően ő, pedig mosolyogva válaszolt és átölelt.

- Mehetünk? - Kérdeztem Darellt.

- Naná mennyünk már!- Mondta izgatottan én, pedig rá kacsintottam.

- Odamentünk az autóhoz bepakoltuk a bőröndöket a csomagtartóba be szálltunk és már indultunk is a hotel felé.

Hamar odaértünk, vagyis nekem hamar volt nem az útra figyeltem. Seth járt a fejembe és hogy miért ideges. Mikor a szállodához értünk le parkoltam ki szálltunk a kocsiból és ki pakoltuk a csomagokat. Fel néztem és csak akkor vettem észre mekkora is az a szálloda ahová mentünk. Az egész üvegvolt még az erkélyek is és hatalmas legalább 20 emelet. A bejárati ajtó boltíves volt és ezüstözött. Az ajtóban 2 biztonsági őr állt fehér egyen ruhában. Mikor bementünk tátva maradt a szám. Minden antik volt a falak fehérek festményekkel tele és a plafonon gyönyörű nagy kristály csillár lógott körülötte kézi festésű égbolt. Hihetetlen volt. Oda mentünk a recepcióshoz egy fiatal nő állt a pult mögött haja aranyszőke egyenes vállig érő haja szeme zöld és közel ülő és neki is kreol bőre rajta is fehér egyenruha volt.

- Jó napot miben segíthetek?- Kérdezte mélyebb, de még is lágy hangon.

- Jó napot Shelton néven van le foglalva 3 szoba ebből 2 kulcsot, szeretnénk el kérni a 3. ért pedig később jönnek.

- Rendben. Akkor egy személyi igazolványt kérek. - Kivettem a fekete válltáskám legeldugottabb zsebéből ahol még a többi iratomat és a telefont tartottam. Oda adtam neki. Nagyon nézegette meg engem is.

- Rendben a 213-as és 214-es lesz a maguké. - Visszaadta a személyimet és átadta a kulcskártyákat. Az egyiket Darell kezébe nyomtam, aki még mindig a plafont bámulta csodálkozva. - Ha bármiben segíthetek, csak telefonáljanak. - Mondta mosolyogva.

- Köszönjük. Úgy lesz. - Válaszoltam mosolyogva. Meg kellett lökjem Darellt, hogy figyeljen, mert még mindig a plafont bámulta. Föl kaptuk a bőröndöket és elindultunk a lift felé. És elkezdett rezegni a telefonom. Elő vettem és egy sms volt Sethtől.

"Ha kipakoltál gyere le a hallba. Beszélnünk kell."

- Na kitől jött? - Kíváncsiskodott Darell.

- Sethtől. - Válaszoltam kurtán.

- Nyugi nem lesz semmi baj. - Bíztatott. - Ha még is, elmondod. Sőt bármi is lesz, azonnal értesíts!- Kaptam a parancsot.

- Rendben te leszel az első, aki megtudja... - Ahogy ezt mondtam ki nyílt a lift ajtó.

- Na mennyünk már. Ki akarok pakolni és pihenni kicsit. - Mondta és csak akkor vettem észre, hogy tényleg fáradt a szemei karikásak és kisebbek, mint általában szokott. Beszálltunk a liftbe és megnyomta Darell a gombot. A lift már teljesen más volt. Világos barna falak és kisebb nagyobb virágok voltak rá festve. Kellemes zene szólt inkább altatónak hangzott, mint nyugtatónak, de lehet hogy csak én voltam így ezzel. Megállt a lift és ki nyílt az ajtó. A széles folyosó falai halvány narancssárga, arany szegélyekkel, tele festményekkel. Padlón piros szőnyeg volt leterítve. Megkerestük a szobáinkat, közben nézegettük a festményeket. Mikor meg találtuk le húztuk a kulcsokat és bementünk a szobába. Nagyon tágas volt és világos. Menta zöld színű falak és itt is festmények voltak, Baldahinos ágy, antik bútorok és a hatalmas ablakok. A ki látás gyönyörű volt be láttam az egész várost. Még a stadiont is lehetett látni. Ledobtam a bőröndöket és egyből a fürdőszoba felé vettem az irányt. Kicsivel kisebb volt, mint a hálószoba de így is befért volna 3 focicsapat. Világoskék falak, rajta tengeri élőlények festve, elég élethűnek látszott. Sarokkád, zuhany fülke, amibe öten is beférhettek. A mosdókagyló nagyobb volt, mint egy átlag családnál lenni szokott és persze a tükör a fél falat helyettesítette, és az előtte lévő gyertyák, olajok se maradhattak el. Bele néztem a tükörbe, elég nyúzott voltam. Ki rohantam a bőröndömhöz és elővettem a farmer térdnadrágomat és a fehér trikómat. Visszamentem levetkőztem és beugrottam a zuhany alá. Siettem mivel Seth már várt rám. Megtörölköztem, felöltöztem, megfésülködtem ki mentem, a bőröndömből ki halásztam a fehér strand papucsomat, amit még tavaly vettem. Elindultam az ajtó felé de kicsit megtorpantam...- És mi van ha?? - Mondtam hangosan. De bele se mertem gondolni. Ki léptem az ajtón bezártam, és a lifthez mentem. Nem kellet sokáig várnom ki nyílt a lift ajtó és már be is szálltam, megnyomtam a gombot és már indult is. Mikor ki szálltam egyből kiszúrtam. Ott ült, mint egy szobor az egyik sötétbarna bőrfotelben. Azt hiszem mindenre, felkészültem. Mikor elment sikerült mérlegelnem de így is iszonyatosan fájt. Most pedig itt van, és rám vár. Oda sétáltam és leültem mellé a karfára. Rám nézett és láttam abban a hihetetlenül zöld szemében a szenvedést. Felállt megfogta a kezemet és kimentünk a parkba. Leültünk egy kis halastó mellé a fűbe. A halastóban tavirózsák és különböző méretű halak úszkáltak.

- Na szóval… - Kezdte mély hangján. – Sokat beszéltem apámmal és arra jutottunk, hogy elmegyünk és megkeressük Nathalyt és a „kis” bandáját. Beszélünk velük, és ha nem megy szép szóval más eszközökhöz, folyamodunk… - Ezen kicsit elgondolkodott. Én pedig egyre jobban féltem. Folytatta. – A mi kapcsolatunkon is elgondolkodtam – Habozott nekem pedig a torkomban dobogott a szívem pedig tudtam, hogy mi lesz a vége…- és a döntést egyedül hoztam. Mivel elmegyünk és én, már nem megyek vissza és a család többi tagja sem… Két okból döntöttem így – Azt hittem a szívem meg szakadt égettek a szavai és meg akartam szólalni de egy hang sem jött ki a torkomon. – Az egyik, az hogy Nathalyt leállítsam a másik, pedig te vagy. Nem akarlak veszélybe sodorni és mellettem vagy a legnagyobb veszélyben.

- Ez nem kifogás! – Nyögtem és megpróbáltam visszatartani a könnyeimet nem sok sikerrel…

- Hidd már el, hogy nem játék! Megmondtam, hogy megvédelek bármi áron is….Hát ez az ára.

- Ez hülyeség! Tudom, hogy nem játék de szeretlek, és nem akarlak elveszítni! Oké elmentek elintézni Nathalyt de az hogy nem jössz vissza miattam mert hogy így tudsz megvédeni a legjobban, ez baromság!

- Nem érted…. Így tudlak megvédeni, ha nem vagy a közelembe. Szeretsz, jól van majd idővel, elmúlik. –Mondta közömbös hangon.

- Elmúlik? Szeretsz te engem, egyáltalán ha így el tudsz menni?

- Anna a vámpírok nem tudnak szeretni semmi érzés nincs bennük nem érted? Nem szerettelek és nem is foglak!- Egy világ tört össze bennem ezt az érzést nem tudtam megmagyarázni, de rettenetes volt.

- Akkor miről beszélünk?! De tudd, hogy mekkora fájdalmat hagysz magad után!- Mondtam, felálltam és visszamentem a hotelbe halottam még, hogy mondott valamit de nem érdekelt. Nagyon dühös voltam és a szívem darabokra hullott. A liftben találkoztam a recepciós lánnyal.

- Minden rendben, tetszik a szoba?- Kérdezte megzavarva a fortyogásomat.

- Persze minden. Nagyon tetszik szép. - Rá mosolyogtam. Ki szálltam a liftből és a szobám felé vettem az irányt. Ki nyitottam az ajtót bementem és bevágtam magam mögött. Lefeküdtem az ágyra magamhoz szorítottam egy világoskék selyem díszpárnát és csak sírtam nem igazán értettem miért maradt akkor velem ennyi ideig. Tiszta szívből szeretem és megint elhagyott. A gondolatmenetet a kopogás zavarta meg.

- Ki az?- És egy szerény meggyötört hang válaszolt.

- Darell vagyok be, jöhetek?

- Persze gyere csak. - Bejött és lefeküdt mellém az ágyra és tekergetni kezdte a hajamat.

- Vége?- Kérdezte.

- Mindennek…. Neked nem rossz?- Kérdeztem, mivel nem látszott rajta.

- Rettenetesen . De most nem én vagyok az akivel foglalkozni kell hanem te! Hannah mondta, hogy látott mikor be száltál a liftbe és mérges voltál. - Tapogatózott csak de hallottam a hangján, hogy tényleg érdekeli.

- Nagyon összevesztünk…. De nem fontos már nem érdekel elég volt.

- Jó ég min vesztetek össze legalábbis miért? –Kérdezte meglepődve.

- Mert hülyeségeket mondott és semmi sem volt igaz belőle. Én meg persze megmondtam a magamét és olyanokat mondott…- Elcsuklott a hangom és csak sírni tudtam.

- Nyugodj meg majd rendbe hozzátok. –Próbált nyugtatni de nem sikerült neki.

- Nem akarom már rendbe hozni. Teljesen ki csinált. Új életet kezdek.   - Felültem, megtöröltem a szemeimet bementem a fürdőbe, megláttam magam a tükörbe és megijedtem a szemeimtől picik és vörösek voltak. Megmostam az arcom. Megtöröltem az arcom és ott állt az ajtóban Darell könnyes szemekkel.

- Haza akarok menni. – Mondta gyötört hangon.

- Keressük meg anyuékat és mondjuk meg nekik. Én se akarok itt maradni…

- De úgy kéne, hogy ők maradjanak. – Mondta boci szemekkel.

- Bízd csak ide. - Én se akartam, hogy ott legyenek ameddig mi össze, szedjük magunk. Kopogtak megint oda mentem az ajtóhoz ki nyitottam apu volt az.