9. Fejezet : A döntés

- Segítség! Valaki! - Ismét kiáltott.

- Segítek, csak mond, hogy hol vagy! Ki vagy?- Kiáltottam neki vissza.

- Nem tudom. Nagyon sötét van, és nem látok semmit! Kérlek, segíts!

- Segítek! Próbáld követni a hangomat!- Mondtam és felébredtem.

- Jaj ne. Már megint... - Nyögtem fel. Nézett rám Seth kérdően.

- Na mi van már megint?- Kérdezte Seth elég érdekes hangnemben.

- Megint álmodtam...És már megint vége lett mielőtt megtudtam volna bármit is...- Válaszoltam.

- Remélem, minél előbb ki derül mi ez. - Mondta és úgy látszott, mintha idegesítené valami. Ki néztem az ablakon, és felhőket láttam, kicsit meg is szédültem. El is felejtettem, hogy repülőn ülünk. Lenéztem és minden olyan picinek tűnt Igazából csak különböző színű formákat, láttam de így is kicsi volt.

- Mikor érünk oda?- Kérdeztem

- Még 20 perc. - Mogorván vissza, válaszolt.

- Valami baj van? - Kérdeztem kissé kiakadva.

- Nincs. - Mondta szintén mogorván. Vajon mi történhet ameddig aludtam? De az is lehet, hogy az álmom idegesíti...

- Nem kellett volna elutaznunk! - Jelentette ki. Néztem rá kérdő tekintettel, de ő rám sem nézett.

- Ezt hogy érted? Nem értelek. - Próbáltam ki szedni belőle.

- Úgy ahogy mondom. Ezt úgy sem értenéd. - Mondta egy csepp megbánás nélkül. De azért vissza fogtam magam, mert nem akartam ingyen cirkuszt csinálni. De kezdtem egyre idegesebb lenni. Próbáltam nem erre gondolni, de ha tovább folytatja, itt hagyom, és haza megyek. Túléltem első repülő utamat ki fogom bírni a következőt is. A leszállásnál kicsit liftezett a gyomrom de egész vicces volt főleg, ahogy rá néztem anyura, aki majdnem bele fúrta magát az ülésbe és úgy szorította apa kezét, hogy az újvégei elfehéredtek. Mikor már csak gurultunk a peronon kezdett megint úrrá lenni rajtam a düh. Rá se néztem Sethre nehogy még olyat, tegyek, amit megbánnék. Mikor már megálltunk és elkezdődött a leszállás Seth elviharzott mellettem. Elindultam az ajtó felé és Darell megfogta a kezemet.

- Mi volt ez? - Kérdezte meglepetten.

- Nem tudom de, kíváncsi vagyok, mi váltotta ezt ki belőle. - Válaszoltam.

- Én melletted állok bármi is, történjen. - Jelentette ki mosolyogva.

- Köszönöm. Ugye tudod, hogy ez visszafelé is igaz! És bármi van rám, számíthatsz!

- Tudom persze és kössz. - Válaszolt még mindig mosolyogva és megölelt. Elindultunk az ajtó felé mikor ki értünk megérintettek a nap sugarai. Olyan jó érzés volt és végre szilárd talajon álltam. Utol értük anyuékat és velük mentünk az autókölcsönzőbe.

- Na milyen kocsit szeretnél?- Kérdezte apa. - Az öcséddel együtt mentek a szállodáig. Nekünk van még egy ki dolgunk.

- Mazda x8-as. – Mondtam, és rá néztem az öcsémre, felcsillant a szeme a metál fekete nyitott tetős bőr üléses autó láttán.

- Nagyon vigyázzatok magatokra!- Mondta anya, aki mindig nagyon félt, és ha tehetné be zárna a szobámba csakhogy meg védjen mindentől.

- Anya..! Ne aggódj! Mindig vigyázunk! - Figyelmeztettem, hogy térjen kicsit észhez nem vagyunk már gyerekek. Apa odaadta a slusszkulcsot és a szükséges papírokat meg egy bank kártyát. Ránéztem kérdően ő, pedig mosolyogva válaszolt és átölelt.

- Mehetünk? - Kérdeztem Darellt.

- Naná mennyünk már!- Mondta izgatottan én, pedig rá kacsintottam.

- Odamentünk az autóhoz bepakoltuk a bőröndöket a csomagtartóba be szálltunk és már indultunk is a hotel felé.

Hamar odaértünk, vagyis nekem hamar volt nem az útra figyeltem. Seth járt a fejembe és hogy miért ideges. Mikor a szállodához értünk le parkoltam ki szálltunk a kocsiból és ki pakoltuk a csomagokat. Fel néztem és csak akkor vettem észre mekkora is az a szálloda ahová mentünk. Az egész üvegvolt még az erkélyek is és hatalmas legalább 20 emelet. A bejárati ajtó boltíves volt és ezüstözött. Az ajtóban 2 biztonsági őr állt fehér egyen ruhában. Mikor bementünk tátva maradt a szám. Minden antik volt a falak fehérek festményekkel tele és a plafonon gyönyörű nagy kristály csillár lógott körülötte kézi festésű égbolt. Hihetetlen volt. Oda mentünk a recepcióshoz egy fiatal nő állt a pult mögött haja aranyszőke egyenes vállig érő haja szeme zöld és közel ülő és neki is kreol bőre rajta is fehér egyenruha volt.

- Jó napot miben segíthetek?- Kérdezte mélyebb, de még is lágy hangon.

- Jó napot Shelton néven van le foglalva 3 szoba ebből 2 kulcsot, szeretnénk el kérni a 3. ért pedig később jönnek.

- Rendben. Akkor egy személyi igazolványt kérek. - Kivettem a fekete válltáskám legeldugottabb zsebéből ahol még a többi iratomat és a telefont tartottam. Oda adtam neki. Nagyon nézegette meg engem is.

- Rendben a 213-as és 214-es lesz a maguké. - Visszaadta a személyimet és átadta a kulcskártyákat. Az egyiket Darell kezébe nyomtam, aki még mindig a plafont bámulta csodálkozva. - Ha bármiben segíthetek, csak telefonáljanak. - Mondta mosolyogva.

- Köszönjük. Úgy lesz. - Válaszoltam mosolyogva. Meg kellett lökjem Darellt, hogy figyeljen, mert még mindig a plafont bámulta. Föl kaptuk a bőröndöket és elindultunk a lift felé. És elkezdett rezegni a telefonom. Elő vettem és egy sms volt Sethtől.

"Ha kipakoltál gyere le a hallba. Beszélnünk kell."

- Na kitől jött? - Kíváncsiskodott Darell.

- Sethtől. - Válaszoltam kurtán.

- Nyugi nem lesz semmi baj. - Bíztatott. - Ha még is, elmondod. Sőt bármi is lesz, azonnal értesíts!- Kaptam a parancsot.

- Rendben te leszel az első, aki megtudja... - Ahogy ezt mondtam ki nyílt a lift ajtó.

- Na mennyünk már. Ki akarok pakolni és pihenni kicsit. - Mondta és csak akkor vettem észre, hogy tényleg fáradt a szemei karikásak és kisebbek, mint általában szokott. Beszálltunk a liftbe és megnyomta Darell a gombot. A lift már teljesen más volt. Világos barna falak és kisebb nagyobb virágok voltak rá festve. Kellemes zene szólt inkább altatónak hangzott, mint nyugtatónak, de lehet hogy csak én voltam így ezzel. Megállt a lift és ki nyílt az ajtó. A széles folyosó falai halvány narancssárga, arany szegélyekkel, tele festményekkel. Padlón piros szőnyeg volt leterítve. Megkerestük a szobáinkat, közben nézegettük a festményeket. Mikor meg találtuk le húztuk a kulcsokat és bementünk a szobába. Nagyon tágas volt és világos. Menta zöld színű falak és itt is festmények voltak, Baldahinos ágy, antik bútorok és a hatalmas ablakok. A ki látás gyönyörű volt be láttam az egész várost. Még a stadiont is lehetett látni. Ledobtam a bőröndöket és egyből a fürdőszoba felé vettem az irányt. Kicsivel kisebb volt, mint a hálószoba de így is befért volna 3 focicsapat. Világoskék falak, rajta tengeri élőlények festve, elég élethűnek látszott. Sarokkád, zuhany fülke, amibe öten is beférhettek. A mosdókagyló nagyobb volt, mint egy átlag családnál lenni szokott és persze a tükör a fél falat helyettesítette, és az előtte lévő gyertyák, olajok se maradhattak el. Bele néztem a tükörbe, elég nyúzott voltam. Ki rohantam a bőröndömhöz és elővettem a farmer térdnadrágomat és a fehér trikómat. Visszamentem levetkőztem és beugrottam a zuhany alá. Siettem mivel Seth már várt rám. Megtörölköztem, felöltöztem, megfésülködtem ki mentem, a bőröndömből ki halásztam a fehér strand papucsomat, amit még tavaly vettem. Elindultam az ajtó felé de kicsit megtorpantam...- És mi van ha?? - Mondtam hangosan. De bele se mertem gondolni. Ki léptem az ajtón bezártam, és a lifthez mentem. Nem kellet sokáig várnom ki nyílt a lift ajtó és már be is szálltam, megnyomtam a gombot és már indult is. Mikor ki szálltam egyből kiszúrtam. Ott ült, mint egy szobor az egyik sötétbarna bőrfotelben. Azt hiszem mindenre, felkészültem. Mikor elment sikerült mérlegelnem de így is iszonyatosan fájt. Most pedig itt van, és rám vár. Oda sétáltam és leültem mellé a karfára. Rám nézett és láttam abban a hihetetlenül zöld szemében a szenvedést. Felállt megfogta a kezemet és kimentünk a parkba. Leültünk egy kis halastó mellé a fűbe. A halastóban tavirózsák és különböző méretű halak úszkáltak.

- Na szóval… - Kezdte mély hangján. – Sokat beszéltem apámmal és arra jutottunk, hogy elmegyünk és megkeressük Nathalyt és a „kis” bandáját. Beszélünk velük, és ha nem megy szép szóval más eszközökhöz, folyamodunk… - Ezen kicsit elgondolkodott. Én pedig egyre jobban féltem. Folytatta. – A mi kapcsolatunkon is elgondolkodtam – Habozott nekem pedig a torkomban dobogott a szívem pedig tudtam, hogy mi lesz a vége…- és a döntést egyedül hoztam. Mivel elmegyünk és én, már nem megyek vissza és a család többi tagja sem… Két okból döntöttem így – Azt hittem a szívem meg szakadt égettek a szavai és meg akartam szólalni de egy hang sem jött ki a torkomon. – Az egyik, az hogy Nathalyt leállítsam a másik, pedig te vagy. Nem akarlak veszélybe sodorni és mellettem vagy a legnagyobb veszélyben.

- Ez nem kifogás! – Nyögtem és megpróbáltam visszatartani a könnyeimet nem sok sikerrel…

- Hidd már el, hogy nem játék! Megmondtam, hogy megvédelek bármi áron is….Hát ez az ára.

- Ez hülyeség! Tudom, hogy nem játék de szeretlek, és nem akarlak elveszítni! Oké elmentek elintézni Nathalyt de az hogy nem jössz vissza miattam mert hogy így tudsz megvédeni a legjobban, ez baromság!

- Nem érted…. Így tudlak megvédeni, ha nem vagy a közelembe. Szeretsz, jól van majd idővel, elmúlik. –Mondta közömbös hangon.

- Elmúlik? Szeretsz te engem, egyáltalán ha így el tudsz menni?

- Anna a vámpírok nem tudnak szeretni semmi érzés nincs bennük nem érted? Nem szerettelek és nem is foglak!- Egy világ tört össze bennem ezt az érzést nem tudtam megmagyarázni, de rettenetes volt.

- Akkor miről beszélünk?! De tudd, hogy mekkora fájdalmat hagysz magad után!- Mondtam, felálltam és visszamentem a hotelbe halottam még, hogy mondott valamit de nem érdekelt. Nagyon dühös voltam és a szívem darabokra hullott. A liftben találkoztam a recepciós lánnyal.

- Minden rendben, tetszik a szoba?- Kérdezte megzavarva a fortyogásomat.

- Persze minden. Nagyon tetszik szép. - Rá mosolyogtam. Ki szálltam a liftből és a szobám felé vettem az irányt. Ki nyitottam az ajtót bementem és bevágtam magam mögött. Lefeküdtem az ágyra magamhoz szorítottam egy világoskék selyem díszpárnát és csak sírtam nem igazán értettem miért maradt akkor velem ennyi ideig. Tiszta szívből szeretem és megint elhagyott. A gondolatmenetet a kopogás zavarta meg.

- Ki az?- És egy szerény meggyötört hang válaszolt.

- Darell vagyok be, jöhetek?

- Persze gyere csak. - Bejött és lefeküdt mellém az ágyra és tekergetni kezdte a hajamat.

- Vége?- Kérdezte.

- Mindennek…. Neked nem rossz?- Kérdeztem, mivel nem látszott rajta.

- Rettenetesen . De most nem én vagyok az akivel foglalkozni kell hanem te! Hannah mondta, hogy látott mikor be száltál a liftbe és mérges voltál. - Tapogatózott csak de hallottam a hangján, hogy tényleg érdekeli.

- Nagyon összevesztünk…. De nem fontos már nem érdekel elég volt.

- Jó ég min vesztetek össze legalábbis miért? –Kérdezte meglepődve.

- Mert hülyeségeket mondott és semmi sem volt igaz belőle. Én meg persze megmondtam a magamét és olyanokat mondott…- Elcsuklott a hangom és csak sírni tudtam.

- Nyugodj meg majd rendbe hozzátok. –Próbált nyugtatni de nem sikerült neki.

- Nem akarom már rendbe hozni. Teljesen ki csinált. Új életet kezdek.   - Felültem, megtöröltem a szemeimet bementem a fürdőbe, megláttam magam a tükörbe és megijedtem a szemeimtől picik és vörösek voltak. Megmostam az arcom. Megtöröltem az arcom és ott állt az ajtóban Darell könnyes szemekkel.

- Haza akarok menni. – Mondta gyötört hangon.

- Keressük meg anyuékat és mondjuk meg nekik. Én se akarok itt maradni…

- De úgy kéne, hogy ők maradjanak. – Mondta boci szemekkel.

- Bízd csak ide. - Én se akartam, hogy ott legyenek ameddig mi össze, szedjük magunk. Kopogtak megint oda mentem az ajtóhoz ki nyitottam apu volt az.