16. Fejezet

Elémugrott Seth de arrébb löktem repült 1-2 métert de végül sikerült megtalálnia az egyensúlyát. Úgyéreztem megkell bosszúlnom a szüleim halálát és ezt Zackel kezdem. Megfogtam a nyakánál fogva és felemeltem.

- Te is Nathaly mellett állsz és te is közre játszottál, hogy a szüleimmel végezhessen. Tudtad, hogy hamarosan vissza jönnek és csak elakartál tüntetni egy időre, hogy végbe vihesd a terveidet. - Olyan hangon beszéltem amilyennel még soha mély volt és tisztán kilehett venni belőle a haragot és a bosszú vágyat. Égtem belüről. De mintha nem is én lettem volna.

- Ez hülyeség Anna. Ugye ezt te sem gondolod komolyan? - Horkant fel Darell. És az arcán az értetlenség, és a félelem tükröződött.

- Darell, láttam ahogy próbáltok megtalálni és próbáljátok kitalálni merre lehetek, de azt ne nekem próbáld bemesélni, hogy 3 hónap alatt nem sikerült volna. Téged 1 óra alatt találtalak meg, mondjuk erre az is rá segített hogy felhívtál de hidd el nem kellett volna azt sem, nélküle is sikerült volna. És miért van az, hogy a gyász ellenére ennyire jó kedve legyen? Ja és persze ki ne hagyjam a legjobbat, miért lepődött meg annyira és nézett értetlenül amikor meglátott? - Igaz ezeket én sem tudtam megmagyarázni, de teljesen biztos voltam benne, hogy direkt csinálta az egészet. És akkor jöttem rá. Amikor Barcelónába menet tudta, hogy felfogjuk hívni és annak ellenére, hogy bármit is mondtam volna tudott mindent.

- Anna ennek akkor sincs értelme! - Emelte fel  a hangját Seth, amitől csak még dühösebb lettem. Akkor oda jött Kaddan megfogta a vállamat és belenézett a szemembe.

- Lehet, hogy van ebben összefüggés, de lehet hogy lekéne ülni megbeszélni. - Mondta lágy hangon. De ez sem tántorított vissza az előző tervemtől.

- Anna jobb lesz ha ezt már abba hagyod és le teszed Zacket. Emlékezz vissza mennyit segített. -Próbált Seth jobb útra terelni de semmi haszna nem volt csak szájtépés. Vissza néztem Zackre és láttam ahogy mosolyog. A düh a tetőfokára hágott és izomból eldobtam a szoba másik végébe. Ettől Darell és a többiek is megilyedtek. Blaze aki időközben megérkezett és elég nagyot nőtt mióta nem láttam.

- Látom kicsit megerősödtél. - Nyögött fel Zack és próbált felálni, én pedig lassan lépkedtem felé.

- Egykicsit. De mégnem láttál mindent. - Bosszúsan mosolyogtam és mikor oda értem hozzá. Ő is mosolygott amit nem igazán értettem de hamar rá jöttem. Az ajtón 3 magas pasas lépett be ebből 2 mingyárt rá ugrott Sethre és Kaddanre. A harmadik látszólag a legmagasabb és legizmosabb is volt elindult felém.

- Mi van hívtál erősítést? - Kérdeztem gúnyosan. - Ezzel mit akarsz elérni? Nathaly kért meg gondolom és te jó kiskutya módjára meg is teszel mindent, ugye? -

- Ez nem vicces Anna. Habár nekem az lesz, a látvány ahogy szétszednek tökéletes befejezése lesz az életednek.

- Ne reménykedj. - Mondtam erős hangon. Nekem ugrott a harmadik pasas én pedig berepültem a szekrénysorba. Elöntött a düh és rá vetettem magam olyan erőből ütöttem ahogy csak tudtam. Amikor láttam, hogy már nem bírja sokáig megfogtam és eltörtem a nyakát. Rá néztem Darellre aki nyilván sokkot kapott, és remegő kézzel kivette a szekrényből a kínai harci kést amit apám hozott haza 2 éve amikor munkaügyben kellett elutaznia. Oda rohantam hozzá és kivettem a kezéből, de ő vissza rántotta arrébb lökött és beleszúrta a szívébe annak az embernek akinek az elöbb törtem ki a nyakát. A szemünk elött vált porrá a férfi, amitől kicsit megrémültem.

- Még egyszer meg ne próbáld bántani a nővéremet, mert különben te is erre a sorsra jutsz! -Mondta Darell vérben forgó szemekkel.

- Kisfiú vagy még ehhez. - Mondta még mindig vigyorogva.

- Jobb ha befejezed... - körbenéztem és Sethék már végeztek a másik kettővel.  - ... ahogy látod semmi esélyed. És most pedig azt fogod elmondani, hogy hol van Nathaly.

- Sosem fogom elmondani. Inkább meghalok minthogy ezt elmondjam! - Mondta makacsul.

-Megfogsz ha így folytatod! - Már kiabáltam. - Kínok kínjai között foglak szenvedtetni ameddig el nem árulod hol van Nathaly!

- Nem vagy képes másoknak fájdalmat okozni. Ahhoz túl jó szíved van!

- Ne akard megtudni mennyire nincs igazad! - Elborította az agyamat a feketeség. Éreztem ahogy mindennek aminek eddig értelme volt szertefoszlott. Bizseregtek a végtakjaim a lelkem fájt és ezt nem tudtam hová is tegyem. Oda mentem hozzá megfogtam a torkánál fogva és mélyen belenéztem az immár sárga szemeibe. - Ne akard megtudni ki vagyok valójába! - És ekkor már tudtam, hogy nem az vagyok már aki voltam. Valami megváltozott. Eltűnt belőlem a jóság a szeretet és minden már jó dolog ami az embert, emberré teszi. Oda jött Seth és finoman megfogta a kezemet, amivel Zack torkát szorítottam. Bele néztem Seth smaragd zöld szemeibe és láttam benne az aggodalmat és az együtt érzést. Eszembe jutott az első csókunk a garázsba és kezdett erősödni az iránta érzett szerelemem is.

- Engedd el. Ezzel nem érsz el semmit. – Mondta olyan lágy hangon, amilyet csak nagyon ritkán hallottam. Lehet, hogy ott volt velem, de még is hiányzott, az ölelése a csókjai, a beszélgetések, minden… Nem akartam elengedni Zacket azt akartam, hogy szenvedjen, élje át azt amit most mi Darellel. De elengedtem, kicsúsztattam Seth kezéből az enyémet oda mentem Darellhez, megfogtam a kezét és fölmentünk az emeletre anyuék szobájába. Ahogy beléptünk, megláttuk az ágy melletti éjjeli szekrényen a közös képünket, ami már 10 éve készült a vidámparkba. Leültem az ágyra, kezembe vettem a képet és csak nézegettem. Semmi könny csak az emlékek tömkelege. Hiányoztak akkor is, amikor ők Barcelonába voltak, de akkor tudtam, hogy élnek és azt is, hogy jól vannak. Darell leguggolt elém és könnyekkel teli szemében, láttam, ahogy emlék suhan át. Megsimogattam az és még mindig azt a kis fiút, láttam, akinek még játék az élete. Bele nézett a szemembe és rémülten arrébb csúszott, ami eléggé meglepett.

- Mi a baj? – Kérdeztem zavartan.

- A… szemed… - Nyökögte. – Mi történt veled? Tényleg megváltoztál…

- Mi van a szememmel? Mi történt volna? – Zavarodottságomban kezdtem össze rakni a képeket mitől is, ijedhetett meg, de nem jöttem rá.

- Nézd meg ott a tükör. – Anya fésülködő asztala felé intett. Oda mentem és egyből megértettem mitől ijedt meg. A bal szemem szivárványhártyája teljesen piros volt a jobbé pedig fekete. A látványtól én is megrémültem, és hátrálni kezdtem.

- Sethez kell mennem. – Suttogtam.

- Anna! – Szólt Darell kirántva a félelemből. – Nem akarlak téged is elveszteni! – Mondta és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Láttam az arcán a fájdalmat és az őszinteséget.

- Nem fogsz! Soha! Nyugodj meg! - Leültem mellé a földre és átöleltem. – Mennyünk le, kiderítjük mi ez az egész! – Fel álltunk, és elindultunk a földszintre. Mikor le értünk nem volt lent senki. De a pince ajtó nyitva volt.

- Várj! – Suttogtam. - Fogd kést és maradj itt! – Elindultam a pince lépcsőjén és akkor láttam, ahogy Kaddan rugdos valamit befelé az egyik kamrába. Ahogy elindultam felé hírtelen két kéz ragadott meg hátulról. Megpróbáltam észnél maradni, és ahogy próbáltam kiszabadulni rá jöttem semmi esélyem. Kisebb elfordulással sikerült rá jönnöm, hogy Seth az.

- Gyere mennyünk fel. Meg kell beszélnünk néhány dolgot.  – Csak bólintottam és elindultunk felfelé. Darell a konyha pulton ült Blazzel.

- Mi folyik ott lent? – Kérdezte felháborodva. Mondjuk én is elég kíváncsi voltam és mindketten Sethen pihentettük a tekintetünket.

- Na akkor üljetek le, elmagyarázok mindent. – Mondta egy kisingerültséggel az arcán. Leültem a kanapéra pár másodperc elteltével Darell leült mellém, Seth pedig az asztalra. Mély levegőt vett mielött belekezdett volna.

- Szóval kezdjünk Zackel. Ő egy szörny. Nathaly átváltoztatta, és így megkapta az öröklétet. De ezért nagyon nagy árat fizet. Átváltozik néha nap ezzé az akármivé. És nagyon nagy fájdalmai vannak. Még mi se tudjuk pontosan mi is ő. De nem is szeretném megtudni. Ki szedjük belőle, amit tudunk. És a sorsáról majd utána gondoskodunk. Darell menny le kérlek a pincéba a késsel és Blazzel, hozz fel pár tasak vért. Utána pedig segíts Kaddannek.

- Te le akarod küldeni Zackhez? Elment az eszed vagy mi? – Förmedtem rá.

- Nyugodj meg ott van Kaddan, ott van nála a kés és persze ott van Blaze is akitől fél. – Teljesen mindegy hány indokot hozott fel nem akartam le engedni. Bólintottam inkább és nehéz szívvel néztem ahogy le megy a pincébe.

- A késről annyit, hogy meg van bűvölve és akibe bele szúrod mindegy, hogy éle vagy sem, hamuvá lesz. – Legalább van egy biztosíték Darell kezében.

- És a szemem? – Kérdeztem félve.

- Hát igen a szemed. Másképp reagált a szervezeted a vámpír vérre mint gondoltuk. Úgy bele ivódott a szervezetedbe, hogy félig vámpirrá is tett. – Sokkot kaptam. Vámpír én? Legalábbis félig.

- Ezt nem hiszem el! Ez hazugság! – Förmedtem rá és kezdtem egyre dühösebb lenni.

- Anna kérlek, nyugodj meg! Ha hazudnék is, hogy magyarázod a hírtelen nagy erődet, gyorsaságodat és a fekete, piros szemeidet?

Szijasztok! :)

Hamarosan folytatódik Anna hirtelen bonyolódó élete. Kicsit csúszok mostanában az év vége miatt. Amint vége folyamatosan fogok írni. Remélem megértitek.
Puszi :) ♥

15. Fejezet : Amikor minden megváltozik

- Volt egy kis segítségem, többet is megtudtam nem csak az ágyban töltött időmet.

- Mégis ki segített? Miket tudtál meg? Nem értelek… - Kérdezte zavartan. Nem tudtam eldönteni, hogy mondjam-e el. Ha elmondom, azt hiszi meg bolondultam, ha nem akkor kétségek közt hagyom és több mint valószínű az eredmény ugyan az lesz.

- Egy lány segített, Alice… Megmutatta kívülről a világot. Megmutatta, hogy tényleg fontos vagyok és számítok a szeretteimnek. – Érthetetlen arckifejezéssel nézett rám, amitől kissé megrémültem.

- Seth! Gyere fel most! – Kiáltott Kaddann. A név hallatán felgyorsult a szívverésem. Nagyon hiányzik még mindig az életemnél is, jobban szeretem. Fél perc sem telt el de már nyílt az ajtó. Ahogy megláttam legszívesebben a nyakába ugrottam volna de, tudtam, hogy nem lehet. Nem tehetem tönkre mit eddig felépítettünk.

- Szia!- Mondta remegő hangon és a szemben a megnyugvást, láttam. Ugyan azt éreztem, mint a legelején. Ez az érzés sohasem fog változni bármit is teszek, és nem is akarom, hogy változzon.

- Szia Seth! - Alig jött ki hang a torkomból.

- Mikor ébredt fel? Történt valami azóta? – Kérdezte Kaddannt. A hangjából tisztán lehetett hallani az aggodalmat.

- Kb. 10 perce ébredt fel. Semmi nem történt. – Mondta és rám nézett. Még jó, hogy nem mondta el a mutatványomat az álvánnyal.

- Kaddann, beszélhetnék Annaval? – Kérdezte Seth.

- Persze. – Mondta Kaddann mosolyogva, de a szemein látszott hogy nem akar egyedül hagyni vele.

- Mi ütött beléd, hogy egyedül elindulsz? Mégis hová akartál menni? – A hangja szigorú volt mégis aggodalmas. Hirtelen megsem tudtam szólalni. Csak néztem rá. – Megszólalnál? – Kérdezte.

- Besokalltam ennyi. Nem tudom hova indultam csak az volt a szemem, hogy onnan elmenjek. – Mondtam megbánó arcal.

- Tudtam, hogy nem szabad egyedül hagyjalak. Nem tudsz magadra vigyázni.

- Nem vagyok 5 éves, hogy folyamatos megfigyelés alatt legyek. – Mondtam erőteljesebb hangon.

- Nem vagy 5 éves de akkor sem tudsz vigyázni, sőt nagyon másra sem. Emlékez vissza, elütötted Danielt, most majdnem meghaltál, és ha Kaddann nem lenne vámpír őt is megölted volna. Ön és közveszélyes vagy, mikor fogod már ezt fel? – Éreztem ahogy elönt a düh, nem tudja, hogy mik történtek és mik voltak az okai.

- Te engem ne oktass ki, hogy mit, hogyan kéne csináljak! Semmi közöd hozzá! – Leugrottam az ágyról és most talpon is maradtam. Elindultam az ajtó felé de megfogta a karomat.

- Nem akarlak ki oktatni! Anna, féltelek! Olyan nehéz ezt megérteni? – Mondta bánó hangon de nem foglalkoztam vele, le hámoztam az kezét a karomról és megint az ajtót vettem célul de megint megfogta a karom és már nem bírtam türtőztetni magam.

- Nem nehéz megérteni, hogy féltesz de ezt más képpen is tudtomra adhatnád. Haza megyek és nem fogsz megállítani! – Mondtam céltudatosan.

- Nem mehetsz még haza pihenned kell feküdj vissza! – Mondta óvatosan.

- Otthon is tudok pihenni! – Az düh nem csillapult csak fokozódott, éreztem, hogy egyre jobban csak eluralkodik rajtam.

- Anna, maradj itt legalább Kaddann miatt!

- Ezt most fejezd be! Haza megyek és lezártam ezt a dolgot. – Megfordultam és a kilincs felé nyújtottam a kezem. Megint megfogta a karom és a düh végleg elborította az agyam kicsavartam a kezem a fogásából és rálöktem a mellkasára, ezzel a szoba másik felében kötött ki én pedig megijedtem és a kezeimet kezdtem nézegetni.

- Jól vagy? - Kérdeztem finoman. Bólintott, én pedig kinyitottam az ajtót és otthagytam. A ház ugyan olyan romos volt mint amire emlékszem Kaddann pedig ott ült egy öreg, szakadt, barna fotelben.

- Hol a kocsikulcs? – Kérdeztem határozottan, amitől Kaddann meglepődött.

- Hová mész? – Kérdezte szomorúan és csalódottan.

- Haza . De kérnék valami! – Mondtam reménykedve.

- Persze mond csak.

- Menny fel szedd össze Sethet és gyertek el hozzánk. Mindkettőtökkel beszélnem kell, de ez most nem alkalmas ha Sethel beszélek lehet megölöm. Le kell nyugodnom hazáig. – Mondtam és „megölöm” résznél elmosolyodott.

- Hogyan tudnád megölni?

- Hidd el, megtudna. – Szólt Seth az emeletről a tarkóját fogva.

- Veled meg mi történt? – Kérdezte Kaddann elképedve.

- Tőle kérdezd, ő volt. – Néztek rám mind a ketten.

- Ellöktem… - Csak ennyit tudtam kinyögni. Akit szeretek annak okoztam fájdalmat. Igaza van. Ön és közveszélyes vagyok. De mitől tettem ekkora erőre szert?

- De ennyire? – Ámélkodott Kaddann.

- Igen… Én sem értem. – Mondta Seth gondolkodva.

- Ha csak állunk és nézünk nem is fogjuk megtudni. – Mondtam megtörve a csendet. – Ha össze szedted magad gyertek utánam, otthon találkozunk.

- És ezt még is mikor döntötted el? – Kérdezte Seth idegesen.

- Amikor lejöttem… - Dobtam oda neki. Meglepődve vizsgálgatott a szemeivel de láttam ahogy föladta, és elindult lefelé a rozoga lépcsőn.

- Biztos ezt szeretnéd? – Kérdezte Seth óvatosan.

- Igen, de miért kérdezed? Miért nem akarsz haza engedni? – Kérdeztem kíváncsian és a düh a hangomból és belőlem is eltűnt. Nem igazán értem ezeket, a hangulatváltozásaimat.

- Mert féltelek. – Mondta halkan, de tudtam, hogy nem ez az igazi indok.

- Indulhatunk? – Kérdezte Kaddann. Egyszerre bólintottunk, és elindultunk az ajtóhoz. Kinyitottam és ott állt az autóm amin egy karcolás sem volt rajta.

- Köszönöm! – Mondtam halkan.

- Egyedül mész akkor? – Kérdezte Kaddann.

- Igen. – Hogy ki mondtam már szállt is be a saját autójába.

- Elmondtad neki? – Kérdezte Seth.

- Még nem. Ha lenyugodtak a kedélyek majd akkor. – Mondtam gondolkodva és reménykedtem, hogy az öcsém még ember és Daniel felépült már… Nagyon hiányzott már mindenki…

- Szerintem, most kellene. Rengeteg kérdés jár a fejében veled kapcsolatban. Most lenne alkalmas. – Mondta.

- Biztos vagy benne? És ha rosszul viseli? – Nem tudtam, mihez kezdjek. Jó lenne elmondani, de mégis félek.

- Teljesen biztos. Legrosszabb esetben átszáll hozzám. – Jól esett, hogy mellettem van és bíztat.

- Remélem igazad lesz. Akkor otthon találkozunk. – Mondtam mosolyogva. – Kaddann gyere, velem jössz! – Kiáltottam neki. Végig az járt a fejemben, hogy is kezdjem. Beszálltam az autóba, bekötöttem magam, és a kormányra hajtottam a fejem. Beszállt az autóba bekötötte magát és már indultunk is.

- Kivennéd a kesztyűtartóból a napszemüvegem? – Kérdeztem, abszolút megfeledkezve a balesetről.

- Az nem fog menni sajnos. A karambolt nem élte túl. – Mondta az arcomat fürkészve. – Anna, min gondolkozol ennyire? – Félre álltam, Seth elhaladt mellettünk, bólintottam egyet, hogy jelezzem semmi baj.

- Figyelj, mert ez nagyon fontos, amit most mondok, és kérlek hallgass meg. – Mondtam figyelmeztetve.

- Rendben… - Mondta kérdően nézve.

- Nem tudom, hogy Seth elmondott-e valamit eddig, de az a nagy helyzet, hogy mi testvérek vagyunk… - Figyelte az arc kifejezéseit, de nem sokat tudtam belőle kivenni. – A szüleinktől 3 hónapos korodban raboltak el. Hogy miért azt nem tudjuk.

- Értem, azt hiszem… - Mondta nehézkesen. -… nem vagyok benne biztos, hogy igaz-e amit mondasz. Ne haragudj! Nekem nincsenek szüleim, se senkim. Érzek valami megmagyarázhatatlan kötődést feléd, ami erre magyarázatot is adna de, ezt még fel kell, dolgozzam. Mióta tudod? – Ahogy mondta megértettem, de fájt is.

- A baleset napja óta. – Mondtam le hajtott fejjel.

- Értem… - Mondta alig hallhatóan. Látszott rajta, hogy emészti a történteket. De már nem voltam benne biztos, hogy velem is akar maradni.

- Ha haza akarsz menni megértem. Nem erőltetek semmi. – Reménykedtem, hogy marad. Meg akarom ismerni a múltját és őt magát is.

- Nem akarok vissza menni. Nincs otthonom. Én mindig mindenhol csak vagyok. – Szörnyű volt hallani, hogy nem találja a helyét a világban. Valahol megértem, de még sem. Mindig meg volt mindenem, nem tudom milyen ez az érzés. De mindenképpen segíteni akartam rajta.

- Mehetünk tovább? – Mást nem tudtam kinyögni, ezt is nehezen…

- Persze már épp kérni akartam. – Mondta mosolyogva, de a szemében a fájdalmat láttam és a töprengést.

- Ha nincsenek szüleid kik neveltek fel? – Kíváncsiskodtam.

- Azt sajnos nem tudom, de meghaltak, amikor 10 éves lettem. Onnantól kezdve vagyok a magam ura. – Látszott az arcán, hogy ha tehetné vissza, fordítana mindent.

- És hogyan? Hogy lettél vámpír?

- Megölték őket a vámpírok, akik pár év engem is meg akartak, de sikerült túlélnem bár vámpír lettem. Ezért nem hiszem a „csodákban”…

- Értem, sajnálom, ami veled történt. Azt tudod, hogy kik voltak azok? – Nem nagyon akartam feszegetni ezt a témát de a bátyámról van szó és segítek neki, amiben csak tudok.

- Nathaly a neve. – Ahogy meghallottam a nevét megint elkapott a düh. Meg akarom ölni, szét akarom szedni apró cafatokra. Most nem menekül, és nem Sethől kell félnie, hanem tőlem. Gyorsabban kezdtem hajtani amitől Kaddann megrémült 5 percre voltunk a háztól, de nem várhatott a dolog.

- Most mi a baj? Rosszat mondtam? – Kérdezte zavarodottan.

- Nem te voltál- Nathaly Sethel volt együtt és engem is meg akart ölni a családdal együtt. Ez volt az utolsó húzása. – Mikor befordultam a kocsi feljáróra Seth ott állt az ajtóban. Kiszálltam és elindultam felé.

- Anna ne menny be, kérlek! – Mondta de félre löktem és be mentem. A ház úgy nézett ki mintha egy hurrikán söpört volna végig benne. Zack jött le lépcsőről Darell pedig követte.

- Anna! Végre! Azt hittem már soha nem látlak viszont. Átölelt és elkezdtek hullni a könnyeim.

- Hiányoztál! – Mondtam halkan és jobban szorítottam. – Mi történt? – Kérdeztem.

- Itt járt Nathaly és pont akkor, amikor apuék is itt voltak… - Szünetet hagyott Darell és potyogni kezdtek a könnyei. …- megölte őket. Semmit sem tehettünk. – Egy világ dőlt össze bennem.

- És rajtad, hogy-hogy nincs egy karcolás sem? Hagytad őket meghalni. Egy féreg vagy nem más. A testvéreddel, hogy tehetted?

- Belül össze törtem és csak mentem Zack felé és megakartam ölni. De Nathaly szenvedni fog, bosszút állok az 100%.

14.Fejezet: Fájdalmas szembesülés

Hajtottam, ahogy csak tudtam, és ahogy magam mellé néztem, rá jöttem, hogy Blaze is mellettem, van és az ő életét, nem tehetem kockára. És megtörtént, amitől apáék legjobban féltettek. Nem tudtam hírtelen mi is, történik velem annyit, láttam, hogy Blaze kirepül az autóból és a ház felé veszi az irányt. Az autó 3-szor megperdült a levegőben és képszakadás. Mikor ki nyitottam a szemem csak a sötétséget láttam és a fájdalmat, ami rettenetesen kínozta a testemet. Valószínűleg a baleset következménye. Most meghaltam vagy mi lehet? Ez már a túlvilág?

- Segítség! Valaki! Hallanak engem? – Ordítottam, ahogy csak bírtam de választ nem kaptam. Én ezt nem értem. Nem hiszem hogy meghaltam, mert akkor biztosan találkoztam volna már pár emberrel vagy akárkivel. Bele nyilallt a fájdalom a karomba kis idő múlva a lábamba és a legfájdalmasabb a gerincem volt. És megláttam egy ismeretlen női alakot. Hosszú aranyszőke göndör haj nagy barna szemek hófehér bőr.

- Anna te vagy? – Kérdezte gyönyörű bársonyosan csilingelő hangján.

- Igen én vagyok. De te, kivagy? Honnan tudod a nevemet? Halott vagyok? Mi történik velem? – Elhalmoztam kérdésekkel reméltem, hogy az összesre tud válaszolni.

- Először is nyugodj meg! Alicenek hívnak, kisebb segítséget hoztam, mutatok pár dolgot, ami segíthet. Nem haltál meg de közel vagy a dologhoz hidd el jó kezekben vagy. – Válaszolta, megfogta a kezemet és elindultunk. Egyszer csak minden kezdett világosodni és színesedni egy kis idő után már a formákat is ki tudtam venni. A házunkhoz vitt. Bementünk és persze nem vett észre senki és alig hallottam valamit, amit beszéltek. Ott volt Darell, Zack, Madie, Damon és persze Blaze is. Nagyon el voltak foglalva valamivel.

- Mivel foglalkoznak nnyire? – Kérdezte kíváncsian.

- Tervet készítenek, hogy megtaláljanak. Na induljunk, tovább még sok mindent meg kell néznünk. - Ki mentünk de nem nagyon akartam otthagyni őket. Ki mentünk a ház elé és következő pillanatban már egy kocsi hátsó ülésén találtam magam. Előttem Seth ült, és ahogy a visszapillantó tükörből láttam, elég mérges, aggodalmas, és fájdalmas arcot vágott.

- Hozzánk igyekszik igaz? – Kérdeztem halkan. Alice nem szólt semmit csak bólintott. Egyszer csak Seth lefékezet és be faralt egy parkolóba. Belevert a kormányba egy hatalmasat és rá hajtotta a fejét.

- Fenébe, Fenébe, Fenébe. – Kiabálta. Oda ültem mellé az anyós ülésre megsimítottam a hátát, és bele suttogtam a fülébe:

- Nincs semmi baj… - Ekkor felkapta a fejét és újra indított ekkor már 320 km/ h sebességgel haladtunk. Féltettem pedig nem volt rá okom hisz sérthetetlen, de akkor is, szeretem még bármennyire is, titkolom. Furcsa érés fogott el mikor bevallottam magamnak.

- Rendben ez is meg volt, mennünk kell mielőtt….mindegy. – Kérdően néztem rá. – Mielőtt nem találnál vissza a testedbe. Ezért mondtam, hogy sietnünk kell.

- Rendben mehetünk. – Mondtam és már egy öreg házban találtam magam a falak már inkább sárgák voltak, mint fehérek minden poros a bútorok többsége neki volt döntve a másiknak. És betértünk egy szobába. Ott inkább visszafordultam volna. Megláttam magam, ahogy ott fekszek tele vágásokkal, kötésekkel szörnyen néztem ki. És megláttam egyből rá ismertem.

- Kadann… - Suttogtam. Pontosan olyan volt amilyennek eképzeltem teljesen anya és apa keveréke volt. Rá néztem Alicere, ő pedig bólintott. Visszanéztem Kaddanre akinek az arcán az aggodalom tükröződött.

- Ő nem tudja, hogy te ki vagy, de érzi, hogy közel álltok egymáshoz. Amióta karamboloztatok el sem mozdult mellőled. – Mondta Alice és bűnbánó arcal meredt Kaddanre.

- Várjunk csak? Ez mikor is történt? – Néztem kíváncsian Alicere.

- Kb 3 hónapja. De ne aggódj hamarosan jobb lesz. - Bíztatott.

- És ő megúszta egy karcolás nélkül? Mikor lesz az a hamarosan? – Kíváncsiskodtam.

- Ha nem lenne vámpír meg halt, volna már az ütközésnél. Hamarosan kapsz a véréből, és hamar fel fogsz épülni. Olyan 2-3 napon belül. – Vámpír? A bátyám vámpír. Te jó ég Darellen remélem, még nem hajtották végre a varázslatot.

- Akkor vámpír leszek én is? – Én azért az ember létemet nem szeretném feladni. Szeretek ember lenni, érezni, hogy dobod valami a mellkasomban. Lehet, hogy könnyebb életem lenne de nekem ez így jó.

- Nem leszel vámpír nyugi. Annyi, hogy gyorsabban regenerálódsz, és picit gyorsabb leszel, mint most. De semmi nagy változás. Ki nyílt az ajtó és belépett Seth, egy kis fehér fémdobozkával a kezében. Nem tudtam hírtelen, hogy örüljek-e, hogy itt van vagy ne. Oda ment Kaddanhez átadta neki a dobozt. Kaddan kivett belőle egy hatalmas injekciót és bedöfte a vénájába. Mikor tele lett a tartáj ki húzta de sebnek nyoma sem volt. Tűt cserélt oda lépett hozzám és az egyik cső nyílásába bele fecskendezte a fekete vért. Láttam ahogy eléri a kezemet. Éreztem, ahogy a szervezetembe szétterjed a vér és elkap a forróság.

- Köszönöm a segítséget. –Mondtam Alicenek.

- Örülök, hogy segíthettem. – Mondta mosolyogva. – Aztán csak óvatosan az utakon. – Mondta viccelődve.

- Meglesz. – Válaszoltam mosolyogva. Oda mentem az ágyhoz és leültem mellé. Néztem, ahogy beszélgetnek Sethék de nem hallottam semmit. Furcsa érzés kívülről látni magam, főleg így szétesve. Mindketten ültek, és engem néztek. Mindkettőjük szeme karikás volt hófehérek, elég régóta nem táplálkozhattak. Ahogy ott ültem a gondolataimba mélyedve, elkezdett bizseregni a kezem és elsötétült minden, és újra a feketeségben találtam magam. Ezek szerint Visszatértem a testembe, de már nem fájt semmim. Megint egyedül éreztem magam, de legalább már tudtam, hogy vigyáznak rám. Késztetést éreztem, hogy kinyissam a szemem. Nagyon rá koncentráltam. És sikerült.

Mikor kinyitottam üres volt a szoba. Kitéptem a kezeimből infúziókat, és felültem. Körül néztem a szoba ugyan olyan volt, mint amikor Alicel ide jöttünk. Oldalra fordultam, hogy le tudjak mászni az ágyról. De mikor a talajra értek a lábaim, és már nem kapaszkodtam össze csuklottam és magammal rántottam az infúziós állványt, ami persze hatalmasat csattant a padlón. Erre nem számítottam, hogy a talpon maradás ennyi nehézséget okoz. Pár pillanattal később Kaddan berohant a szobába.

- Te mit csinálsz? – Kérdezte a fejét fogva és visszatett az ágyra. A hangja kicsit rekedtes de mégis kellemes.

- Csak fel akartam állni. – Mondtam szerényen.

- Pedig az még odébb van. És miért is akartál ilyen hamar felkelni? – Kérdezte mosolyogva az arcomat fürkészve.

- Még sem feküdhetek annyit. – Válaszoltam.

- Ez igaz, de mégis honnan tudod, hogy mennyi ideig voltál ágyhoz kötve? – Mondta zavart arckifejezéssel.

13/2. Fejezet: Végleges döntés

- Meg még egy pár... - Szólt Zack és elindult az emeletre Daniellel.

- Miért beszélsz mindig így? - szólt Damon.- erről nem szoksz le soha?

- Ne reménykedj Damon. És ha bármi baja esik a két gyereknek esküszöm kinyírlak! - Válaszolta mogorván Zack a lépcső tetejéről.

- Ettől megkéne ijednem? - kérdezte Damon öntelten.

- Hidd el, nem leszek még egyszer kegyes hozzád. - Válaszolta Zack szigorúan.

-Damon miről nem tudok? – Kérdezte Madie idegesen.

- Végülis nem tartozunk össze, nem tartozom magyarázattal. - Mondta és Zack után indult

- Csak okosan. - Figyelmeztette Damont.

- Maddie velem jönnél? - Kérdeztem és elindultunk a pince felé a vérkészletért.

- Persze. Valami baj van? – Kérdezte aggódva.

- Nincs semmi baj csak nem szeretném ha megtámadna bárkit is Damon és szerintem Danielnek se ártana egy kis vér. - Mondtam és keztem kicsit ideges lenni. Darell fent segít Zacknak és Damonnek de nagyon féltem mert eléggé törékeny még....

- Ki ez a Zack? - Kérdezte. - Honnan ismeritek?

- Hát több mint egy hete pont az utazás napján be kopogott hogy vigyázzak magamra és figyeljek a jelekre. A jelek az álmok voltak, amiben a fiad segítséget kért tőlem minden alkalommal. Aztán a délelőtt folyamán ki derült, hogy a nagybátyám... - Ezen kicsit elszomorodtam, mert eszembe jutott a bátyám.

- Utazás? Nagybátyád? Jelek, álmok? Akkor a te életed sem épp az egyszerű kategóriába tartozik. –Mondta és megfogta a hasát.

- Hát nem éppen. De nem akarlak untatni a részletekkel... De ahogy látom a tiéd se. Egy vámpír, ex akitől van a félvér fiad. Most már csak a testvérrel kell össze szűrni a levet és teljes lesz a kép. - Mondtam viccelődve, de az arcán mást láttam inkább meglepődött. Kicsit habozott majd így felelt.

- Na igen. A testvér. Tulajdonképpen fején találtad a szöget. Stefan sokkal jobb hozzám. - Mondta és eléggé meglepett, hogy megint eltaláltam. Pedig nem is ismerem őket…

- Na ebbe megint bele trafáltam... Ne haragudj, csak jönnek... De azt ne tagadd, hogy már nem érzel semmit Damon iránt. Tisztán látszik rajtatok. - Mondtam és 6 zacskó vért vettem ki a hűtőből.

- Mi? Én, én nem érzek semmit iránta. Megbántott, mert azt mondta, hogy... – Nem folytatta és láttam, hogy az érzelmeivel küszköd.

- Mégis mit mondott? - Kérdeztem, és egyre inkább azt éreztem, hogy egy cipőben járok vele. Majd folytattam. - Én is jártam vámpírral és a fejemhez vágott pár dolgot, amit még nem tudtam neki teljesen megbocsátani de már beszélünk. Szóval nyugodtan mond mi bánt! - Mondtam, és rá mosolyogtam.

- Egyszer összevesztünk. Ami mondjuk úgy, hogy sorsdöntő volt. Az anyukám meghalt, és Damon közölte, hogy akkor menjek utána. Ekkor döntöttem úgy, hogy elválok tőle. Hamar meg volt, hisz akkor még vámpír voltam és... – Elvesztettem a fonalat vámpír volt de hogyan?

Összezavarodtam. Akkor most, hogy lett ember? Én ebbe lassan belegabalyodok.

-Nem értem. Akkor ez most hogy lehetséges? - kérdeztem kiakadva.

- Öhm ez bonyolult. – Válaszolta. - Valamikor vámpírrá változtam. Mert bátyámat megbabonázta egy boszorkány. És a bátyám miatt lettem vámpír. Majd később ismét a bátyám miatt lettem embert. Ez egy nagyon bonyolult varázslat volt. Egy hozzád közel álló ember élete kell ahhoz, hogy újra ember legyél. Jake az életét áldozta értem. – Mondta és egy könnycseppet törölt le az arcáról. Ezen elgondolkodtam. És előbb jött a kérdés mint gondoltam.

- És nem lehet visszahozni valahogy?- Làttam, hogy nagyon fàj neki. Nem tudom mit tennék ha Darellnek valami baja esne.

- Nem tudok sajnos ilyen varázslatról. Ha tudnék bármit megtennék, hogy visszakapjam. – Felelte szomorúan.

- Nem lehet hogy most te kellenél hozzá? Csak nem ennyire nagy téttel? Szerintem kérdezzük meg Zacket hátha tud valamit. - Próbáltam tartani benne a lelket kisebb, nagyobb sikerrel. Egy kicsit elgondolkodott a látszat alapján és kisebb mosoly volt az arcán.

- Talán igazad van. Kérdezzük meg. Remélem tud valamit. – Mondta lelkesen és a mosoly már kivehetöbb volt. Felszaladtam az emeletre szólni Zacknek hogy jöjjön le, mert szükség lenne rá lent is, de mikor be nyitottam a vendég szobába ahol Daniel feküdt egyből vissza is csuktam az ajtót. A tűk csak lógtak ki a karjaiból tele volt infúzióval, és rettenetes lelki ismeretfurdalás kapott el és persze aggodalom. Biztos az én hibám, ha nem ütöttem volna el semmi baja, nem lenne. Uramatyám mit tettem....

Földre rogytam és a sírástól, nem kaptam levegőt.

Éreztem, hogy valaki felemel, és levisz az emeletről a könnyektől homályosan, láttam, ezért nem tudtam ki volt az.

- Mi történt hogy le kellett jöjjek? - Kérdezte Zack és letett a kanapéra.

- Szeretnék kérdezni valamit. Volt egy bátyám, de miattam meghalt. Valamikor vámpír voltam, és Ő az életét áldozta azért, hogy én újra ember lehessek. Szóval van, vagy lehetne arra mód, hogy esetleg...talán - Habozott kicsit nem voltam benne biztos, hogy tudja mit is mondjon. De végül ki mondta. - szóval, hogy visszakapjam?

- Igen van erre lehetőség de ahhoz kell a te véred is és Darellé is és még Darellből néhány dolog. – Mondta Zack szaggatottan és végig engem nézett.

- Néhány dolog? - Kiáltottam fel. –Miféle néhány dolog? - Akadtam ki teljesen és már nem voltam ura önmagamnak.

- Hát pár dolog az életéből és nem éppen veszélytelen. De ettől függetlenül vissza kapod csak vámpírként.

Ez az ára, hogy újra Jake éljen de ő is vámpír lesz.... Sajnálom de, ez van. Éltek a lehetőséggel? – Kérdezte Zack és volt egy olyan érzésem, hogy tudta, hogy reagálok majd.

Nem akartam elhinni, amit mond, nem engedem akármilyen rossz is Madienek nem, lehet azért mégis csak az öcsém.

- Vállalom. - Szólalt meg Darell a hátam mögül. Rá nézett Madie Darellre és tudtam, hogy a bátyát látja benne és egy kis időre el is töprengett.

- Na várjunk csak. Azt mondod, hogy vállalod? Darell  én voltam vámpír, és hidd el szörnyű.- Próbálta lebeszélni de semmi esélye nem volt Darell ellen.

- Hidd el nem fogok le tenni a dologról! Ez az egy lehetőségem van, hogy visszakapjam a szerelmemet. Nincs más választásom. - Mondta Darell én, pedig már egy szót sem tudtam szólni annyira, összetörtem. Az öcsém képes lenne az életét áldozni egy lányért aki vámpír és elhagyni a családját.

- Én ezt nem nézem végig. - Ezzel felkeltem és az ajtó felé vettem az irányt éreztem hogy Blaze a vállamra száll és a kocsihoz rohantam. Be száltam és indítottam olyan gyorsan kezdtem hajtani, hogy már a villanyoszlopokat sem láttam. 

Szijasztok :)

Remélem most sikerült normálisan feltennem, és bocsánat a nagy kimaradásért. Remélhetőleg nem fog előfordulni többet. Jó olvasgatást puszi :)

Sziasztok.
Eddig próbálkoztam, hogy normálisan felrakjam, de nem jött össze. Most így tudtam remélem azért a taralm tetszik.
Puszi

13/1 Előzmények

- Zack. - Kiáltottam megfogtam a dobozt és elindultam lefelé. Ott állt telefonnal a fülén. - Mondjad. - Mondta meglepve. - Konyha asztalhoz. Most! - Mondtam céltudatosan. Visszaadta a telefont. Elis felejtettem hogy Seth hívott. - Figyelj vissza hívlak most dolgom, van. Hello. - Azzal letettem a telefont. - Ő ki? Miért nem láttam, és miért, nem tudok róla? És hogy-hogy apámnak vagy a nagybátya, amikor neki nincs is testvére? - Egyszerre csak ennyit kérdeztem. Nem tudtam, hogy érezek de volt egy olyan érzésem, hogy nem fog mondani semmit. - Kadann... - Nyögött fel és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Daniel a vállára rakta Blazet és oda állt mellém. - Apádnak volt egy testvére, aki meghalt a születésem után pár nappal. Ő volt Tamara Shelton. Apám nevelt felt ő tanított mindent. Apádat is tanítgatta de miután apám meghalt egy vámpírtámadásba, abba hagyta a tanulást. Akkor voltam 17 éves. Apádékhoz költöztem, aki akkor ismerkedett meg édesanyáddal. Pár évre rá megszületett Kadann is akit fél éves korában elraboltak és azóta nem tudunk róla semmit. Évekig kerestük de, semmi nyoma nem volt és még sincs. Kadann eltűnése után 3 évre megszülettél te, egy év után pedig Darell. Születésed után pár hónappal elmentem Erdélybe megkértem az ottani vámpírokat hogy segítsenek, amiről persze nem szóltam senkinek. Ott éltem 16 évig de ők sem tudtak segíteni. Apád tudja, hogy vámpírok léteznek de, egyikben sem bízik kivéve Seth apjában Robertben. Visszaköltöztem 2 éve, és az óta figyellek titeket. Apád még mindig nem tudja de, szerintem lassan meg kéne neki mondani. - Ahogy mesélte könnyeit visszatartotta de egy-kettő kiszökött. Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenen keresztül ment. És apu tud mindent, egy gyereküket, már elvesztették, akkor ezért féltenek minket ennyire. A szívem megszakadt és elkezdtem érezni, hogy hiányzik valami. Meg kell találnom Kadannt a testvéremet. Fogalmam sincs, hol kezdjem. - Akkor ő most 21 éves. Valahogy meg kell találni. - Igen 21 éves. Már megpróbáltunk mindent Anna de sehol sincs. - Valakinek kellett, és ha kellett akkor valamire indokkal vihette el. Nem tettetek valamit, amivel felbosszantottatok valakit és így állhatott bosszút? - Kérdezte Daniel. - Nem tudok róla. Hacsak Peter nem. De azt kétlem ő egy légynek, se tudna ártani. – mondta Zack reménytelen hangon. Gyorsan a telefonom után nyúltam de Zack meg fogta a kezemet. - Kit akarsz fel hívni? – kérdezte zaklatottan. - Sethet. Hátha tud valamit. – Mondtam zavarodottan. Nem értettem miért lett ilyen heves hírtelen. Bólintott és elengedte a kezemet. Tárcsáztam és már csörgött is. - Ne haragudj, hogy olyanokat mondtam az előbb csak nagyon hihetetlen ez az egész. – Mondta Seth mielőtt bármit is mondhattam volna. - Inkább hagyjuk, nincs értelme. Kérdeznék. - De igen is van értelme. Kérdezz csak nyugodtan. - Nem tudsz valamit egy Kadann nevű 21 éves fiúról? - Nem, nem tudok. Miért ki ő? – kérdezte flegmán. - Mert elrabolták mikor fél éves volt, és ha minden igaz a bátyám. – Mondtam és olyan furcsa volt ki mondani, hogy a bátyám. - Értem. Nem hallottam még róla, de ha bármi van szólók mindenképpen. - Köszönöm. – Hálálkodtam. - Én is kérdezhetek? – Kérdezte finoman. - Kérdezhetsz persze. – válaszoltam gyanakvó hangon. - Haragszol? – Nem tudtam hírtelen mit felelni erre. - Eléggé… De már kezd lankadni az érzés. – Mondtam közömbösen. - Iszonyatosan féltelek. – Mondta és már a fájdalom hallatszott a hangjából. - Pedig semmi szükség nincs rá! – Jelentettem ki küszködve a könnyeimmel. - De van. Az-az igazság, hogy sehol sem találjuk Nathalyt. Kérlek, ne haragudj rám, amiket eddig mondtam és tettem. A te érdekedben cselekszem, és nem akarom, hogy bármi bántódásod essen. Ahhoz túlságosan is fontos vagy nekem. – Hírtelen nem tudtam hová tenni a szavak jelentését. Ennek egy normális ember örülne, de amiket mondott, amikor szakítottunk és amiket most, üti egymást a kettő. - Azt hittem, hogy a vámpírok nem érezek semmit. - De éreznek, nem mondtam akkor igazat erről. De muszáj volt. Ne haragudj. – Mondta és szinte már könyörgött. - Szóval szeretsz még? – Kérdeztem hátha félre értettem valamit. - Persze, hogy szeretlek. De ezt nem folytathatjuk ameddig el nem kaptam Nathalyt. – Most már inkább dühös volt. - Értem. Akkor inkább fejezzük is be. Legyünk barátok vagy akármi, de nekem ez így nem megy, hogy vagy is meg nem is. Szeretlek mindennél jobban, de ebből én nem kérek már sok volt, túl sok. – mondtam és szívem szakadt bele, amiket mondtam. De kénytelen voltam, mert csak ostorozzuk magunkat egymás nélkül. - Megértem persze. Nem is hittem hogy ez másképp lesz. De legalább a barátság megmarad. Mindent megteszek, hogy megtaláljam a testvéredet. És remélem, minél előbb láthatlak. De most le kell tennem, ne haragudj. Szia. - Köszönöm. Szia. - Ezzel le is tettem a telefont. Teljesen összezavarodtam. Annak örülök, hogy szeret, de ez így nem mehet tovább. Sohasem gondoltam volna, hogy én leszek az, aki véglegesen ki mondja, hogy vége. Ez volt a legnagyobb döntésem és remélem nem bánom meg. Ott álltam az asztalnál, oda jött Daniel és átölelt. Nagyon jól esett. - Köszönöm. – Mondtam halkan. Szorosabban ölelt. – Darell mikor jön már haza? Zack mit beszéltél vele? – Kérdeztem, Darellre van most szükségem. Nem mondhatok neki semmit de, előtte legalább nem mutatom, hogy fáj. - Mikor hívtam már majdnem végzett. Hamarosan itthon lesz, nem aggódj! – Bíztatott Zack. Bólintottam. Abban a pillanat belépett az ajtón. - Segítenétek be pakolni? – Kérdezte, és lerakta a konyha pultra a teli szatyrokat. - Csipkerózsika felébredt? – Kérdezte vigyorogva. Oda ment és nyújtotta a kezét. - Darell Shelton. – Mutatkozott be és még mindig vigyorgott. - Daniel Salvatore. – Mondta Dan és furcsán, méregette Darellt. - Miért bámulsz? – Kérdezte Darell. - Ne haragudj, csak nagyon hasonlítasz valakire. Konkrétan a halott nagybátyámra. Nem ismered véletlenül? A neve Jake Roberts. - Jake, Jake, Jake, nem hiszem. - Akkor vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit. És mégegyszer bocsánat, hogy bámultalak. – Mondta Daniel udvariasan, Darell pedig csak mosolygott. - Nincs semmi baj. Fura alak vagy te. – Mondta Darell és még mindig mosolygott. - Igen. Ezt sokan mondták már. – Mondta Daniel mosolyogva és rám kacsintott. – Anna telefonálhatnék egyet? – Kérdezte szeliden. Kivettem a zsebemből a telefont és a kezébe nyomtam. Hallottam ahogy egy lánnyal beszél. Biztosan szereti. Aranyos, hogy ennyire törődik vele. Ez az érzés kicsit hiányzik. Mikor Megölelt Daniel olyan jó érzés volt. De ez nem lehet. FEJEZD BE! Mondtam magamnak, hogy térjek észhez. Letette a telefont. Oda jött és átölelt. - Mi a baj? – Kérdezte. Nem mondhattam el neki mi is, van bennem igazából. - Nincs semmi baj, elgondolkodtam. – Mondtam erőltetve egy mosolyt. - Anna. Ha valaki elgondolkozik, nem lesz szomorú. – Nem hagyta annyiban a dolgot. - Nem vagyok szomorú… Tényleg. – Mondtam és mosolyogtam, ahogy csak tudtam. – Sikerült megbeszélni? – kérdeztem Danielt terelve a témát. - Igen. Köszönöm. Nagyon hálás vagyok érte neked. Tudod Victoria a barátnőm. Terhes. De nem tőlem. Hanem egy szemétládától. De ez nem fontos. A lényeg, hogy nem sokára megszül, és szeretnék ott lenni. Állítólag anyukám már elindult ide hozzátok. Kiderítette, hogy hol vagyok. - Húha az nem semmi. Akkor neked is meg vannak a problémáid. Remélem azért annyira nem fog kiakadni... - Válaszoltam szerényen. - Ebben reménykedem én is. – Mondta. Bólintottam. Remélem, találkozok még vele. Ha elmegy és megszül a barátnője biztos nem fog gondolni rám. De ahogy érzem én többet, mint kéne... - Na akkor mennyünk hozzuk be a cuccokat. – Mondtam. Darell az asztal felé fordult és megpillantotta Blazet és egy lányos sikoly, hagyta el a száját. Ezen, mindenki hangosan kezdett nevetni. - Úristen. Mi ez? – Kérdezte rémülten. Mi pedig még mindig nevettünk. - Ez egy sárkány. Nem kell félni nem esz meg. – Mondtam tagoltan, hogy megértse. - És mit keres itt? – Kérdezte és már kezdett lenyugodni. - Zack hozta. És mielőtt megkérdeznéd, igen marad! – Közöltem vele mielőtt megint bepánikolna. Ki mentünk a kocsihoz ki vettük a csomagtartóból a szatyrokat és be vittük. Darell még mindig félt a sárkánytól aki szabadon mozgott a házban. Ahogy figyeltem mindenkit ahogy pakolják el a holmikat hallotam ahogy egy kocsi parkol le a ház előtt aztán még egy. Kopogtattaka az ajtón. - Majd én megyek.-ezzel elindultam az ajtó felé mikor kinyitottam egy szőke elég fiatal nő állt ott. - Segíthetek? - Szia, én Anna Shelton-t keresem. Nála van a fiam. – Szólalt meg vékony hangján. - Én vagyok. Te vagy Daniel anyja? Ne haragudj. Hány éves vagy? - Nagyon fiatal, ahhoz hogy az anyja legyen. A háta mögött jött egy magas férfi, aki kiköpött Daniel volt. Több mint valószínű ó az apja. - A lány 19 éves ember. Én több mint 200 és vámpír. Kérem vissza a fiamat. - Nagyon megijedtem, ahogy mogorván közeledett. És 200 éves úristen mibe keveredtem. - Anya? APA?- Szólalt meg mögöttem Daniel. Ezek most tuti megölnek. Főleg a apja emberi kinézetre se megnyugtató a látvány de a tudat, h ogy vámpír elég, hogy ne mászkáljak egyedül. - Igen, Daniel úgyhogy igyekezz. Haza megyünk. – Mondta Daniel apja. - nem tudok bemenni érted. Kérlek, ne használd ki. - Te jó ég. – Mondta Dan anyja. Mi folyik itt nem értem. - Miért nézed az öcsémet? – Kérdeztem kérdőn, de annyi kédésem is lett volna. De nem mertem megszólalni. - Ő az öcséd? – Kérdezte meglepve. - Azt hiszem azért nézi, mert meglepő a hasonlóság az öcséd és Madie halott bátyja között. – Mondta Dan apja is. - Igen az. Ezt már Dan is mondta. – Válaszoltam szerényen. - Tényleg? - kérdezte Damon meglepve. Daniel nem nézett az apjára. - Daniel? Neked meg mi bajod? - Semmi. Csupán valaki nem kíváncsi rám. - felelte Daniel keményen. Danielen eluralkodott a düh és megfogtam a kezét. - Ezt most ne itt beszéljük meg. – Szólt Daniel apja rémülten. - Akkor mikor, apa? Vagy ezt sem vagy hajlandó hallani tőlem?- Kérdezte Daniel és megszorította a kezem. -Ezt inkább bent folytassuk... - Láttam, kezd elfajulni a dolog és akartam, hogy a szomszédok hívják a rendőröket és egyben apát sem... - Leányzó. Ezzel egy pici probléma van, ugyanis a vámpírok nem mehetnek csak úgy be. Be kell hívnod őket... - közölte az apja bunkó hangon. - Anna ne hívd be! - szólt Daniel. Elgondolkodtam egy rövid időre mit is kéne, tegyek... - Akkor csak anyukád... – Szóltam alig hallhatóan. - Tessék? És én? Esküszöm, ha kijössz... -DAMON! A fenébe is. Nem tudnál egy kicsit uralkodni a bunkó ösztöneiden? Nézz erre a szerencsétlen lányra. Fél. Még a végén eléred, hogy engem sem fog beengedni, de akkor... – Tartott egy kis szünetet és felém fordult. - Akkor én bemehetek? Te jó ég ez meg akar ölni. Legyél már kicsit talpra esettebb Anna az Istenért. Te mondtad, hogy nem kell rád vigyázni, akkor tartsd magad ahhoz. Kiabáltam magamban magamnak. - Persze gyere csak. Te pedig, csak ha lenyugodtál! - tettem hozzá mogorván és elindult a lány után felemelt kézzel, de Daniel megállította. - Azt mondta, ha lenyugodtál. Ismerlek. Neked ez sosem volt ilyen egyszerű - mondta dühösen Daniel. - Anna kik ezek? - kérdezte Darell ijedten, de nem válaszoltam. Oda mentem Daniel anyjához és megkérdeztem. - Mi a bajuk egymással? - Damon és én elváltunk. Egyszer összevesztem vele a közeli parkban vele, és Damon kijelentette, hogy nem érdekli a fia. Úgy gondoltam joga van tudni Daniel-nek, mi történt. Talán szörnyű anya vagyok, de nem tudok neki hazudni. Te jó isten, mi ez? – Kérdezte ijedten, lihegve. - Ahogy mondta látszott, rajta hogy nagyon szereti a fiát de, amit tudni kell azt tudni, kell. - Ekkor felsikított én pedig ijedten néztem aztán nevetni, kezdtem. - Ez egy sárkány ne félj nem bánt. Amúgy te tudud az én nevem, de én még a tiédet nem. És egyáltalán nem vagy szörnyű anya! Meg kellett tudni az igazságot, minthogy hazugságban éljen. - Sárkány? De nem haltak ki? A legutolsó sárkány még valamikor Arthur király időszakában volt... - Ő is pont ugyan úgy reagált, ahogy a többiek. Csak kicsit még kiegészítette történelemmel. - Mindannyian úgy tudtuk. De még sem így van... - Mondtam mosolyogva - Wao. Ne haragudj. A nevem Madie Sal... izé Roberts. – A férjezett nevén akart be mutatkozni biztosan meg szokásból… - Anna Shelton de ezt már tudod. - Válaszoltam mosolyogva. - Amúgy terhes vagy? - Ez nem tudom, hogy honnan jött de éreztem, hogy van valami... - Igen... – Felelte finoman. - TESSÉK? - kérdezte egyszerre Damon és Daniel. Na így nyerjek a lottón. Nem gondoltam volna, hogy telibe bele találok, pedig nem is látszik rajta. - Mielőtt megijednél, nem látszik csak volt egy megérzésem... - Mondtam, és nagyon idiótának éreztem magam. - Mikor voltál hajlandó elmondani? - Kérdezte Damon Daniel apja. - Mióta tartozom neked magyarázattal? Nem tartozok hozzád többé. – Mondta Keményen. Kellett nekem megszólalni... Mit találjak ki, hogy tereljem a témát. - Ne veszekedjetek, kérlek! - Nyögtem fel - Sajnálom, hogy vigyázok rád. – Annak ellenére is folytatta. - megint hülyeséget teszel. - Hülyeséget? Tudod mit, ezt majd megbeszéljük. Nem hiszem, hogy hallani kéne ezt másnak. És ne reménykedj abban, hogy elfelejtem. - Közölte vele és felém fordult. - Ne haragudj. - Nincs semmi csak nem értem... - Mondtam elgondolkodva. Miért kell veszekedni mindig? Seth is próbálkozott hogy így űzzön el és még sem jött össze... Pedig látszik rajtuk, hogy még vonzódnak egymáshoz - Hidd el jobb is, ha nem érted. – Felelte, és Ránézett Daniel-re. - Dan, minden rendben? – Kérdezte. - Nem, nincs. Valami furcsa érzésem van, de nem tudom mi. - Felelte. Mikor mondta, rá néztem Danielre és megijedtem. Hirtelen elfogott az aggodalom. - Én tudom. - Szólt Zack a hátam mögül és odament Danielhez, hogy elkapja mielőtt összeesett. - Az ő szerepe? – Kérdezte Madie meglepve. Nem nagyon tudtam szóhoz jutni de el kellet mondanom, mégiscsak az anyja. - Hát Zack küldte hozzám, mert tudta, hogy lesz valami de mi nem tudtunk semmit, egészen addig ameddig Zack el nem mondta. A lényeget nem tudjuk de van valami oka és ha mindenigaz ez az.

Hali :)

Szijasztok bocsi technikai okok miatt csúszok kicsit bepótolom és kárpótollak titeket!!!!! Még1x bocsi puszi

12. Fejezet : Az újrakezdés

Nem vagy éhes vagy szomjas vagy valami? – kérdeztem hírtelen.

- Kicsit szomjas igen… – Mondta, és eszembe jutott mit mondott Zack.

- Lehet egy kérdésem? – Kérdeztem szerényen.

- Persze mond csak.

- Öhm… ugye mondtam, hogy ismerem Zacket és ő mondta, hogy nem egészen vagy ember. Akkor mi vagy? – Kérdeztem.

- Félig vámpír, félig ember. – Olyan könnyedén válaszolt, nem érdekelte, hogy megtudom e. – De ugye nem félsz?

- Nem igazán… Vámpír volt a… Mindegy inkább hagyjuk. Nem félek és az a lényeg. Van pár tasak vér lent a pincébe, hozok fel párat. Lejössz a konyhába? – Próbáltam terelni a témát, de úgy is meg fogja kérdezni, hogy miért van nálunk tartalék vér. Lementünk a konyhába ő egyből leült az asztalhoz én pedig lefutottam a pincébe. Nem szerettem lent lenni, olyan furcsa volt be nyúltam a hűtőbe és ki vettem két tasakot és gyorsan fel futottam. Még mindig az asztalnál ült és reménykedtem, hogy jó házigazda leszek, amíg itt van.

- Töltsem pohárba, vagy hogy szeretnéd?

A pohár jó lesz köszi. – Kivettem apa korsóját a szekrényből, letekertem a tasak kis kupakját és tölteni kezdtem.

- Hogy - hogy félvér vagy? – Kérdeztem szerényen.

- Apám vámpír, anyám ember. – Ahogy ki mondta, megfogta a poharat és inni kezdett nem kellett sok idő, hamar megitta.

- Értem… Kérsz még?

- Igen köszi. Én is kérdezhetek?

- Persze mond csak. – Mondtam, és nem tudtam, mire számítsak.

- Ember vagy ugye? – Bólintottam. – Akkor miért van nálatok tartalék vér? – Gondoltam, hogy ezt fogja kérdezni.

- A volt barátom… vámpír és neki kellett. – Próbáltam magamba fojtani az érzéseket és sikerült is úgy ahogy.

- Értem. – Megfogta a poharat és ezt is le, húzta. Kopogtak az ajtón, oda mentem és Zack volt az.

- Szia gyere be! Felébredt. – Mondtam mosolyogva.

- Szia. Na az jó! Hoztam neked valamit. – Bejött, bement a konyhába és leült az asztalhoz Daniel mellé. Fölfutottam az emeletre gyorsan megcsináltam,  az ágyat, befutottam az én szobámba, elraktam az ágynemű tartóba a szemetes zsákot, és elraktam a telefonomat, még van 3 napom, hogy anyáék hívjanak de, lehet, hogy Darell akar valamit. Lementem vissza a konyhába és leültem melléjük.

- Meg akartam már kérdezni. Mi történt a fejeddel? – Kérdezte Daniel szerényen.

- Reggel lefejeltem az ágy sarkát.

- Hogyan? – Kérdezte Zack.

- Hát ugye elöl, hagytam a zsákot, és megbotlottam ás lefejeltem. – Daniel nézett kérdőn, Zack pedig lehajtotta a fejét.

- Na azt mondtam, hoztam neked valamit. – Kezdte Zack. – Arra kérlek ne ijedj meg! – Mindketten néztünk, rá miről beszél pontosan. Aztán hamar rá jöttünk. Egy kis 10 cm sárkányt tett le az asztalra piros alapon 3 fekete csík volt a hátán, és kis szárnyin is. Nagyon aranyos de azért még is kicsit féltem tőle. Először oda ment Danielhez megszagolta de annyira nem tetszett neki az illata, mert csóválni kezdte a fejét és tüsszentett egyet. Utána oda jött hozzám, megszaglászta a kezemet és oda dörgölőzött hozzá, a bőre olyan, mint a kígyóé.

- Most ez komoly? Hol szerezted? Egyáltalán van még belőlük? – úgy éreztem magam, mint egy meseszereplő a legbizarrabb mesekönyvekben olvastam ilyet 7 évesen, és most itt van velem szemben, és alig hiszem el.

- Igen komoly. Az egyik horvát rokonom hozta. És igen vannak még. – Elkezdett nevetni és utána már Daniel is aztán rá jöttem, hogy rajtam nevetnek, ahogy kiakadtam.

- Sikerült megbeszélni? – Kérdeztem Danielt. Próbáltam terelni a témát.

- Igen úgy nagyából.

- Tényleg Zack miért küldted hozzám? – kérdeztem

- Amikor először jöttem hozzád, hogy vigyázz magadra akkor már tudtam rólad szinte mindent. Tudtam, hogy Seth így fog dönteni, nem fogja bírni ezt a kettészakadást. Nem tudom mit mondott neked, de nem is ez a lényeg. Daniel életében is lesz valami ami hozzád fogja kötni és nagyon sok mindenbe tudtok segíteni egymásnak. Darell is közre fog játszani neki is nagyon sok szerepe van ebben a dologban. De többet nem mondhatok.

- Ki az a Seth? – Kérdezte Daniel.

-Ő a volt barátom… De nem szeretnék róla beszélni. Próbálom ki törölni a fejemből.

- Pedig az még nem fog menni. Nem azért mert nem vagy rá képes hanem azért mert ő is segíteni fog neked. – mondta Zack.

- Nekem ő ne segítsen, nincs rá szükségem! De hogyha lehet váltsunk témát nem akarok róla beszélni. – Amióta szakítottunk nem mondtam meg senkinek mi is történt valójában, és nem is szándékozom. Meg tudok birkózni akár mivel  nélküle is.

- Ne haragudj… - mondta Zack.

- Semmi… amúgy mivel kell etetni a sárkányt és mekkorára nő?

- Hússal…. És nem lesz annyira nagy de minden nap ki kell vinned reptetni.

- Fel kell hívnom Darellt hogy több hús kell.

- Hagyjad fel hívom én.

- Ki az a Darell? – Kérdezte Daniel.

- Az öcsém. Remélem jól ki jöttök majd. – mondtam mosolyogva. Olyan furcsa, hogy egy éve megváltozott minden. Az én ki normális életem egy varázsütésre köddé vált. Bele csöppentem egy vámpír életébe akibe persze bele is szerettem, igaz, hogy haragszom rá de minden alkalommal ahányszor szóba kerül vagy eszembe jut mindig megváltozik róla a véleményem. És most van egy félig vámpír ismerősöm akit elütöttem. Van egy olyan ember akiről nem tudok semmit, de ő persze rólam mindent. Egy szerelmes öcsém akit akinek segítenem kell kikászálódni a szerelmi bánatból. És persze egy kis sárkányom akinek nevet is kéne adjak. Mondjuk elé kíváncsi vagyok miért is kaphattam de nem ez a fontos hanem az hogy van. Ahogy ott ültünk az asztalnál és néztem ahogy Daniel játszik a sárkánnyal rá néztem Zackre aki még mindig telefonált és egy kicsit idegesnek tűnt. Ismét Danielékre néztem és ahogy játszottak a sárkány kinyitotta a száját és megpörkölte Dan kezét.

- Blaze… - mondtam mosolyogva.

- Mi van? – kérdezte Dan értetlenül.

- Ez lesz a neve a sárkánynak… Blaze. - mondtam elégedettem.

- Na ez jó. - mondta Zack aki  eltartva a fülétől a telefont és beszélt tovább. megcsörrent a telefonom és a szívem 220 al kezdett verni ahogy megláttam ki hívott. Seth volt az. nem tudtam eldönteni örüljek e neki vagy ne és hogy felvegyem e egyáltalán. De aztán még is felvettem.

- Hello. - szóltam bele alighallható hangon.

- Szia Anna. - Mondta mély hangján de a fájdalom és a bűntudat tisztán hallható volt. - Hogy vagytok? Minden rendben? Haza értetek épségben? Hi... Mindegy.

- Szia. Egész jól köszi. Persze nincs semmi baj. Haza értünk el vagyunk. Mit akartál mondani? Te jól vagy? Merre jártok most? Hannah? - Annyira megmondtam volna neki igazából mit is érzek. Sírni tudtam volna de nem engedhettem meg ezt most magamnak

- Az a lényeg hogy jól vagytok. Jól vagyok nem kell félteni. Hát 2té váltunk anya és apa Olaszországban vannak mi pedig Erdélyben. követjük a nyomokat. Jól van hiányzik neki Darell de ne mondj neki semmit.

- Nem is akartam nem akarom felzaklatni... - nyögtem. Rettenetesen hiányzik neki ugyan úgy ahogy nekem Seth.

- Igen persze ez érthető... Hogy viseli? Anyuddal beszéltél? - Kérdezte. Úgy beszéltünk mint két haver akiknek semmi közük nem volt egymáshoz de mind kettőnk hangjából lehetett hallani a fájdalmat. Daniel is nézegette az arcomat de nem értettem miért.

- Nem jól. A kedve mindig az enyémtől függ. nem még nem beszéltem velük majd 3 nap múlva.

- A tiédtől függ? Miért csak 3 nap múlva? - kérdezte meglepve.

- Igen az enyémtől. Nem szabad elhagynom magam. mondjuk úgy hogy én tartom benne a lelket. igen megmondtuk nekik hogy csak hetente 1x hívhatnak fel.

- Értem. Akkor biztos idegesek lehetnek. - Próbált viccelődni.

- Nem hiszem. Tudják hogy vigyázunk magunkra. - Mondtam.

- Zack?

- Itt van. Éppen játszik Blaze-zel, és Daniellel beszélget.

- Ki az a Daniel és ki az a Blaze? - Horkant fel kicsit idegesebb hangon.

- Daniel egy srác akit haza felé jövet elütöttünk ki derült hogy félvér. Blaze pedig egy sárkány. - Mondtam nyugodt hangon.

- Ne viccelődj ilyenekkel... - Mondta.

- Milyenekkel? Nem viccelek! - Mondtam zavarodottan és nem értettem miért nem hiszi el.

- Elütöttem haza felé egy félvér vámpírt. Olyanok nincsenek Anna és a sárkányok is ki haltak már pár ezer éve.

- Nem hazudok tényleg Zack is csodálkozott de így van tényleg félvér. Ezek szerint nem haltak ki Zack hozta kb 2 órája. ha nem hiszed kérdezd meg tőle.

- Anna te becsavarodtál? Látott mostanában orvos?- Mondta engem pedig megint elkapott a düh. Bele nyomtam Zack kezébe a telefont és felmentem a szobámba. Dühömben bele ütöttem egyet a szekrénybe és le esett egy dobot a tetejéről.

Elég poros volt és nehéz. Rá tettem az ágyra és ki nyitottam. Tele volt hivatalos papírokkal és fényképekkel, amit elég régiek voltak. Találtam egy képet amin apa van és Zack. De nem értem miért van rajta Zack amikor elvileg ők nem is ismerik egymást. Megfordítottam és ez volt rá írva.

 " Nagybátyámmal és az elsőszülött fiammal Kadann Shelton."

Kutakodtam még és nagyon sok képet találtam még Kadannről és a születési bizonyítványát is ami azt igazolta hogy a testvérem. De akkor miért nem mondták ezt el? Megkell tudnom mindent.