17. fejezet : Felismerés

Semmi épeszű gondolat nem jutott az eszembe ami magyarázná a helyzetet. Dühös voltam szomorú, magányos és reménytelenül szerelmes. A szüleim meghaltak az öcsém fél és a bátyámat most ismertem meg akit átváltoztattak pár éve és a vérétől most én is félig vámpír vagyok. De ezt még mindig nem sikerült elfogadnom. Seth szemeiben reményt láttam. Ha nem fogadom el a tényeket és a szüleim halálát akkor semmivel sem leszek előrébb. A múltban fogok ragadni. Semmi esetre sem szabad ezt tennem. Darellnek én maradtam egyedül, ha azt látja, hogy össze törtem ő is össze fog. Nem lehetek önző. Rá néztem Sethre a gyönyörű zöld szemeibe, és tudtam mit kell tennem. Fel álltam és erőt vettem magamon.

-Ha tényleg igaz amit mondtál, akkor edzenem kell. De most viszont aludnom. Ha szükség van rám a szobámban megtaláltok. - Mondtam higgadtan és tudatosan. Elindultam a szobám felé de Seth megfogta a kezem. Megfordultam és belenéztem a szemeibe. Az érintésbe beleborzongtam. Sima bőre az enyémhez ért. Hüvelyk ujjával a kézfejemet simogatta. Rég ért hozzám ilyen finoman és óvatosan. Vissza akartam menni a múltba, ahol még minden rendben volt. Boldogok voltunk.

- Nem vagy egyedül. Segítek amiben tudok és itt vannak a testvéreid is. Még mindig nem bírok távol lenni tőled és többet nem is akarok. - A szívem össze szorult a szavak hallatán, a gombóc a torkomban egyre nagyobb és nagyobb lett. Könnyek csípték a szemeim. Mindennél jobban szerettem volna megölelni, megcsókolni. Soha nem akartam elengedni és akármennyire is szeretném nem is fogom tudni. Szeretem. De még nem lehet.

- Szükségem van rád. De nem lehetünk együtt. Még nem. - Fájtak a szavak de kénytelen voltam.

- Megértem. Szólj ha kell valami. - Bánattal áztatott szavak olyanra késztettek amit a szívem nagyon akart de az eszem mást mondott. Előre léptem lábujjhegyre emelkedtem és megcsókoltam. A szája olyan volt mint rég hideg de még is forró, az érzések felül emelkedtek és teljesen átadtam magam. Minden emlék minden érzés minden csalódás és szerelmes pillanat elő jött. Jobban szerettem őt mint hittem. Valami erős mámorító illat csapta meg az orrom a testem átvette az uralmat eltaszítottam magamtól Sethet és az illat felé vettem az irányt. Le a pincébe a hűtő felé. Darell elejtett egy vértasakot és rá is fröccsent a fele. A testem rá akarta vetni magát, táplálkozni akartam olyan éhséget éreztem mint még soha, de megálltam 2 méterre tőle és az orrom elé tartottam a karom, hogy ne érezzem. Veszélyesebb vagyok és állatias. Az ösztöneim üvöltöttek de az ép eszem hangosabb volt. Megfordultam és Sethel találtam szemben magam.

- Nyugi észhez tértem. De nagyon éhes vagyok. - Ziháltam. Seth mosolygott de az aggodalom nem tűnt el az arcáról.

- Viszem. Menny föl a szobádba. Mindjárt megyek. - Mondta Seth.

- Mi van? Véletlen volt. - Mentegetőzött Darell.

- Semmi, a nővéred éhes és türelmetlen. De legközelebb nem te jössz le vérért. Nélkülem véresen nem mész sehova maradj itt amíg föl nem takarítjuk. - Mondta diplomatikusan mintha mindez természetes lenne. De rá jöttem, hogy ő is éhes és félti tőlem az öcsémet.

- Én fölmentem. - Vicsorogtam. Éhes voltam és senkit nem akartam bántani. Föl kullogtam a lépcsőn és gondolkodtam. Muszáj magamon uralkodnom de ez nagyon nagy kihívás számomra. Azt se tudom hogyan kéne el kezdenem.

A szomjúság érzése olyan volt mintha az éhség és szomjúság érzete keveredett volna és 1000- szeresére nőtt volna. Harcoltam magammal, hogy ne vegyék át az uralmat az ösztöneim a testem felett. Az érzékeim és érzéseim felerősödtek. A testvéreim iránti szeretetem, a szüleim hiánya, Seth iránti szerelmem letepert lelkileg. Egy meg nem álló szélvihar tombol a mellkasomban.

Lépteket hallottam a lépcsőről. Megszokott léptek voltak de, nem tudtam kihez kössem. Egészen addig amíg meg nem éreztem az illatát. Édes illata és szívének halk, mégis erős dobogása, éreztem, ahogy a vére száguldozik az ereiben tudtam, hogy Darell az. A torkom mart, szúrt, kiszáradt úgy éreztem szét robbanok ha nem jutok vérhez. Az ágy támláját szorítottam ahogyan csak bírtam, hogy vissza fogjam magam. Sajnos a vas sem olyan tömör mint gondoltam, így ketté törtem az ágytámlát. Valahogy meg kellett állítanom magam ezért bementem a fürdőbe s hideg vízzel mostam meg arcom. Ahogy a csap feletti tükörbe néztem, mintha nem is önmagamat látnám. Arcom eltorzult, fájdalom, éhség, önmarcangolás jelei látszottak. A szemeimben a szeretet hiánya tükröződött. Alatta a karikákkal nem tudtam mit tegyek. Úgy néztem ki mint aki hetek óta nem aludt egy szemhunyásnyit sem. Megőrjített a gondolat, hogy tehetetlen vagyok. Nathaly felesküdött rá, hogy tönkre teszi az életemet. Történetesen elég jó úton járt afelé. A szüleimet megölte, elrabolta a bátyámat akiről most szereztem csak tudomást, és a balesetem amitől megkellet volna halnom de félig vámpír ként tértem magamhoz. Egyedül az öcsém az akinek eddig semmi fizikai bántódása nem esett. A lelki sérülésekkel egyedül kell megbirkóznia, persze amiben tudok segíteni neki, de ha bármi baja is esik, esküszöm az égre megkínzom azt a ribancot. A düh fortyogott bennem, érzetem ahogy az ereimben átfut a gyűlölet és a bosszúvágy. Ezzel együtt nőtt az éhség is de nem mehettem ki a szobából. Hol van már Seth? A percek olyan lassan teltek, hogy már úgy éreztem három napja vagyok a szobában de csak három perc volt. Az éhség egyre gyötrelmesebb volt. Vissza gondoltam milyen volt régen. Amikor még anyáék velünk voltak. A filmnézős estékre mikor vacsi előtt elmentünk a videó tékába és együtt kerestük meg az aznap esti filmet. A közös főzőcskézésekre, az ünnepekre, a túrákra. Az apró vitákra. Akármennyire is átlagosak voltunk, boldog voltam és nem foglalkoztam ilyen dolgokkal mint például, hogy egy ex vámpírbarátnőt kell megöljek. Hiányozott a múlt a boldogság a családom. De a családomnak is voltak titkai. Apa tudott a vámpírokról és a többi szörnyről. Vajon anya tudott róla mivel is foglalkozik apa? És a legfontosabb kérdés. Miért nem szóltak Kaddanről? A rengeteg kérdéstől már a falat tudtam volna kaparni. Válaszok persze sehol nem voltak. Újra lépteket hallottam. Lassú volt és vontatott, ami elég furcsa volt. Fel keltem az ágyról és az ajtóhoz lopakodtam. Szabályosan próbáltam lélegezni de a szívem majd kiugrott. Senki nem volt a házban aki így közlekedett. Valami nincs rendben. Darell a szobájában van legalábbis azon a területen, Kaddan a pincében van a házi szörnyünkkel, Seth-nek pedig már rég ide kellett volna érni-e a vérrel. Leguggoltam, kikukucskáltam a kulcslyukon és pásztáztam a lépcsőt. A léptek egyre hangosabbak voltak és kezdett kialakulni a lomha személy alakja. Meglepetésemre egy nőt pillantottam kinek szőke fürtjei a mellét takarták bőre mint egy szoboré tökéletes arcán a magabiztosságot és a bosszút véltem felfedezni. Vörös szemei izzottak és izgatottan csillogtak. Nathaly. Tudtam, hogy ő az és engem keres. A félelem átsuhant rajtam, aztán eszembe jutott minden fájdalom és belém is hasított. Hangtalanul felálltam és az ágy melletti komódhoz igyekeztem. Elvettem a hajgumimat felkötöttem a hajam lófarokba biztos ami biztos ha harcra kerül a sor mert nyilván arra fog kerülni. Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába.

Kitártam az ajtót és szembe néztem a legnagyobb ellenségemmel. Mosoly villant meg arcán.

- Helló Anna! Szépek a szemeid. - Mondta majdhogynem vihogva. Szégyenkezve a padlót kezdtem bámulni. Rá jöttem, hogy ezt nem adhatom meg neki. Rá néztem egyenesen a szemébe, az adrenalin elárasztotta a testem a düh csak ráadás volt.

- Kössz Nathaly. Mi szél hozott?- Kérdeztem indulatosan. Alig tudtam uralkodni magamon. Fellépett az utolsó lépcsőfokra és eszembe ötlött, hogy vissza lököm de az túl egyszerű lenne.

- Nem félsz? Nincs senki aki megvédene tőlem.

- Nem kell megvédeni.

- Most ugye csak viccelsz? - Nevetett. A hang mintha egy angyalé lett volna. Nem értem, miért lett ilyen gonosz. - Te csak egy nyavalyás korcs vagy és még tapasztalatlan is. Számomra csak egy csótány vagy akit el kell pusztítanom. Elvetetted az életemet. Seth volt az egyetlen akivel jól éreztem magam és tisztán szerettük egymást. Te álltál közénk te patkány!

- Na idefigyelj! Te rontottad el ami kettőtök közt volt, évekkel később került be Seth az életembe. És igen szeretem ez ellen nem tehetsz semmit! Az érzéseinket nem mi irányítjuk! Te viszont teljesen elvetted az életem! A családom halott az öcsém össze tört engem majdnem megöltél és a bátyámat is. Hála neked félig vámpír lettem és nem tudom erről az ég világon semmit. De tudod köszönhetek is neked sok mindent. Megtaláltam a bátyámat akiről azt sem tudtam, hogy létezik Seth-el újra közeledünk. - Szememben könnyek gyűltek. Nathaly arcán felvillant a felismerés.

- Le kellett volna álljak amikor szakítottatok. Vagy csak megölni. Mivel nem álltam le, ezért maradt az utóbbi. Remélem az életedért jobban fogsz küzdeni mint a szüleidért. - Vigyorgott rám reménykedve és rám támadt.    

16. Fejezet

Elémugrott Seth de arrébb löktem repült 1-2 métert de végül sikerült megtalálnia az egyensúlyát. Úgyéreztem megkell bosszúlnom a szüleim halálát és ezt Zackel kezdem. Megfogtam a nyakánál fogva és felemeltem.

- Te is Nathaly mellett állsz és te is közre játszottál, hogy a szüleimmel végezhessen. Tudtad, hogy hamarosan vissza jönnek és csak elakartál tüntetni egy időre, hogy végbe vihesd a terveidet. - Olyan hangon beszéltem amilyennel még soha mély volt és tisztán kilehett venni belőle a haragot és a bosszú vágyat. Égtem belüről. De mintha nem is én lettem volna.

- Ez hülyeség Anna. Ugye ezt te sem gondolod komolyan? - Horkant fel Darell. És az arcán az értetlenség, és a félelem tükröződött.

- Darell, láttam ahogy próbáltok megtalálni és próbáljátok kitalálni merre lehetek, de azt ne nekem próbáld bemesélni, hogy 3 hónap alatt nem sikerült volna. Téged 1 óra alatt találtalak meg, mondjuk erre az is rá segített hogy felhívtál de hidd el nem kellett volna azt sem, nélküle is sikerült volna. És miért van az, hogy a gyász ellenére ennyire jó kedve legyen? Ja és persze ki ne hagyjam a legjobbat, miért lepődött meg annyira és nézett értetlenül amikor meglátott? - Igaz ezeket én sem tudtam megmagyarázni, de teljesen biztos voltam benne, hogy direkt csinálta az egészet. És akkor jöttem rá. Amikor Barcelónába menet tudta, hogy felfogjuk hívni és annak ellenére, hogy bármit is mondtam volna tudott mindent.

- Anna ennek akkor sincs értelme! - Emelte fel  a hangját Seth, amitől csak még dühösebb lettem. Akkor oda jött Kaddan megfogta a vállamat és belenézett a szemembe.

- Lehet, hogy van ebben összefüggés, de lehet hogy lekéne ülni megbeszélni. - Mondta lágy hangon. De ez sem tántorított vissza az előző tervemtől.

- Anna jobb lesz ha ezt már abba hagyod és le teszed Zacket. Emlékezz vissza mennyit segített. -Próbált Seth jobb útra terelni de semmi haszna nem volt csak szájtépés. Vissza néztem Zackre és láttam ahogy mosolyog. A düh a tetőfokára hágott és izomból eldobtam a szoba másik végébe. Ettől Darell és a többiek is megilyedtek. Blaze aki időközben megérkezett és elég nagyot nőtt mióta nem láttam.

- Látom kicsit megerősödtél. - Nyögött fel Zack és próbált felálni, én pedig lassan lépkedtem felé.

- Egykicsit. De mégnem láttál mindent. - Bosszúsan mosolyogtam és mikor oda értem hozzá. Ő is mosolygott amit nem igazán értettem de hamar rá jöttem. Az ajtón 3 magas pasas lépett be ebből 2 mingyárt rá ugrott Sethre és Kaddanre. A harmadik látszólag a legmagasabb és legizmosabb is volt elindult felém.

- Mi van hívtál erősítést? - Kérdeztem gúnyosan. - Ezzel mit akarsz elérni? Nathaly kért meg gondolom és te jó kiskutya módjára meg is teszel mindent, ugye? -

- Ez nem vicces Anna. Habár nekem az lesz, a látvány ahogy szétszednek tökéletes befejezése lesz az életednek.

- Ne reménykedj. - Mondtam erős hangon. Nekem ugrott a harmadik pasas én pedig berepültem a szekrénysorba. Elöntött a düh és rá vetettem magam olyan erőből ütöttem ahogy csak tudtam. Amikor láttam, hogy már nem bírja sokáig megfogtam és eltörtem a nyakát. Rá néztem Darellre aki nyilván sokkot kapott, és remegő kézzel kivette a szekrényből a kínai harci kést amit apám hozott haza 2 éve amikor munkaügyben kellett elutaznia. Oda rohantam hozzá és kivettem a kezéből, de ő vissza rántotta arrébb lökött és beleszúrta a szívébe annak az embernek akinek az elöbb törtem ki a nyakát. A szemünk elött vált porrá a férfi, amitől kicsit megrémültem.

- Még egyszer meg ne próbáld bántani a nővéremet, mert különben te is erre a sorsra jutsz! -Mondta Darell vérben forgó szemekkel.

- Kisfiú vagy még ehhez. - Mondta még mindig vigyorogva.

- Jobb ha befejezed... - körbenéztem és Sethék már végeztek a másik kettővel.  - ... ahogy látod semmi esélyed. És most pedig azt fogod elmondani, hogy hol van Nathaly.

- Sosem fogom elmondani. Inkább meghalok minthogy ezt elmondjam! - Mondta makacsul.

-Megfogsz ha így folytatod! - Már kiabáltam. - Kínok kínjai között foglak szenvedtetni ameddig el nem árulod hol van Nathaly!

- Nem vagy képes másoknak fájdalmat okozni. Ahhoz túl jó szíved van!

- Ne akard megtudni mennyire nincs igazad! - Elborította az agyamat a feketeség. Éreztem ahogy mindennek aminek eddig értelme volt szertefoszlott. Bizseregtek a végtakjaim a lelkem fájt és ezt nem tudtam hová is tegyem. Oda mentem hozzá megfogtam a torkánál fogva és mélyen belenéztem az immár sárga szemeibe. - Ne akard megtudni ki vagyok valójába! - És ekkor már tudtam, hogy nem az vagyok már aki voltam. Valami megváltozott. Eltűnt belőlem a jóság a szeretet és minden már jó dolog ami az embert, emberré teszi. Oda jött Seth és finoman megfogta a kezemet, amivel Zack torkát szorítottam. Bele néztem Seth smaragd zöld szemeibe és láttam benne az aggodalmat és az együtt érzést. Eszembe jutott az első csókunk a garázsba és kezdett erősödni az iránta érzett szerelemem is.

- Engedd el. Ezzel nem érsz el semmit. – Mondta olyan lágy hangon, amilyet csak nagyon ritkán hallottam. Lehet, hogy ott volt velem, de még is hiányzott, az ölelése a csókjai, a beszélgetések, minden… Nem akartam elengedni Zacket azt akartam, hogy szenvedjen, élje át azt amit most mi Darellel. De elengedtem, kicsúsztattam Seth kezéből az enyémet oda mentem Darellhez, megfogtam a kezét és fölmentünk az emeletre anyuék szobájába. Ahogy beléptünk, megláttuk az ágy melletti éjjeli szekrényen a közös képünket, ami már 10 éve készült a vidámparkba. Leültem az ágyra, kezembe vettem a képet és csak nézegettem. Semmi könny csak az emlékek tömkelege. Hiányoztak akkor is, amikor ők Barcelonába voltak, de akkor tudtam, hogy élnek és azt is, hogy jól vannak. Darell leguggolt elém és könnyekkel teli szemében, láttam, ahogy emlék suhan át. Megsimogattam az és még mindig azt a kis fiút, láttam, akinek még játék az élete. Bele nézett a szemembe és rémülten arrébb csúszott, ami eléggé meglepett.

- Mi a baj? – Kérdeztem zavartan.

- A… szemed… - Nyökögte. – Mi történt veled? Tényleg megváltoztál…

- Mi van a szememmel? Mi történt volna? – Zavarodottságomban kezdtem össze rakni a képeket mitől is, ijedhetett meg, de nem jöttem rá.

- Nézd meg ott a tükör. – Anya fésülködő asztala felé intett. Oda mentem és egyből megértettem mitől ijedt meg. A bal szemem szivárványhártyája teljesen piros volt a jobbé pedig fekete. A látványtól én is megrémültem, és hátrálni kezdtem.

- Sethez kell mennem. – Suttogtam.

- Anna! – Szólt Darell kirántva a félelemből. – Nem akarlak téged is elveszteni! – Mondta és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Láttam az arcán a fájdalmat és az őszinteséget.

- Nem fogsz! Soha! Nyugodj meg! - Leültem mellé a földre és átöleltem. – Mennyünk le, kiderítjük mi ez az egész! – Fel álltunk, és elindultunk a földszintre. Mikor le értünk nem volt lent senki. De a pince ajtó nyitva volt.

- Várj! – Suttogtam. - Fogd kést és maradj itt! – Elindultam a pince lépcsőjén és akkor láttam, ahogy Kaddan rugdos valamit befelé az egyik kamrába. Ahogy elindultam felé hírtelen két kéz ragadott meg hátulról. Megpróbáltam észnél maradni, és ahogy próbáltam kiszabadulni rá jöttem semmi esélyem. Kisebb elfordulással sikerült rá jönnöm, hogy Seth az.

- Gyere mennyünk fel. Meg kell beszélnünk néhány dolgot.  – Csak bólintottam és elindultunk felfelé. Darell a konyha pulton ült Blazzel.

- Mi folyik ott lent? – Kérdezte felháborodva. Mondjuk én is elég kíváncsi voltam és mindketten Sethen pihentettük a tekintetünket.

- Na akkor üljetek le, elmagyarázok mindent. – Mondta egy kisingerültséggel az arcán. Leültem a kanapéra pár másodperc elteltével Darell leült mellém, Seth pedig az asztalra. Mély levegőt vett mielött belekezdett volna.

- Szóval kezdjünk Zackel. Ő egy szörny. Nathaly átváltoztatta, és így megkapta az öröklétet. De ezért nagyon nagy árat fizet. Átváltozik néha nap ezzé az akármivé. És nagyon nagy fájdalmai vannak. Még mi se tudjuk pontosan mi is ő. De nem is szeretném megtudni. Ki szedjük belőle, amit tudunk. És a sorsáról majd utána gondoskodunk. Darell menny le kérlek a pincéba a késsel és Blazzel, hozz fel pár tasak vért. Utána pedig segíts Kaddannek.

- Te le akarod küldeni Zackhez? Elment az eszed vagy mi? – Förmedtem rá.

- Nyugodj meg ott van Kaddan, ott van nála a kés és persze ott van Blaze is akitől fél. – Teljesen mindegy hány indokot hozott fel nem akartam le engedni. Bólintottam inkább és nehéz szívvel néztem ahogy le megy a pincébe.

- A késről annyit, hogy meg van bűvölve és akibe bele szúrod mindegy, hogy éle vagy sem, hamuvá lesz. – Legalább van egy biztosíték Darell kezében.

- És a szemem? – Kérdeztem félve.

- Hát igen a szemed. Másképp reagált a szervezeted a vámpír vérre mint gondoltuk. Úgy bele ivódott a szervezetedbe, hogy félig vámpirrá is tett. – Sokkot kaptam. Vámpír én? Legalábbis félig.

- Ezt nem hiszem el! Ez hazugság! – Förmedtem rá és kezdtem egyre dühösebb lenni.

- Anna kérlek, nyugodj meg! Ha hazudnék is, hogy magyarázod a hírtelen nagy erődet, gyorsaságodat és a fekete, piros szemeidet?

Szijasztok! :)

Hamarosan folytatódik Anna hirtelen bonyolódó élete. Kicsit csúszok mostanában az év vége miatt. Amint vége folyamatosan fogok írni. Remélem megértitek.
Puszi :) ♥

15. Fejezet : Amikor minden megváltozik

- Volt egy kis segítségem, többet is megtudtam nem csak az ágyban töltött időmet.

- Mégis ki segített? Miket tudtál meg? Nem értelek… - Kérdezte zavartan. Nem tudtam eldönteni, hogy mondjam-e el. Ha elmondom, azt hiszi meg bolondultam, ha nem akkor kétségek közt hagyom és több mint valószínű az eredmény ugyan az lesz.

- Egy lány segített, Alice… Megmutatta kívülről a világot. Megmutatta, hogy tényleg fontos vagyok és számítok a szeretteimnek. – Érthetetlen arckifejezéssel nézett rám, amitől kissé megrémültem.

- Seth! Gyere fel most! – Kiáltott Kaddann. A név hallatán felgyorsult a szívverésem. Nagyon hiányzik még mindig az életemnél is, jobban szeretem. Fél perc sem telt el de már nyílt az ajtó. Ahogy megláttam legszívesebben a nyakába ugrottam volna de, tudtam, hogy nem lehet. Nem tehetem tönkre mit eddig felépítettünk.

- Szia!- Mondta remegő hangon és a szemben a megnyugvást, láttam. Ugyan azt éreztem, mint a legelején. Ez az érzés sohasem fog változni bármit is teszek, és nem is akarom, hogy változzon.

- Szia Seth! - Alig jött ki hang a torkomból.

- Mikor ébredt fel? Történt valami azóta? – Kérdezte Kaddannt. A hangjából tisztán lehetett hallani az aggodalmat.

- Kb. 10 perce ébredt fel. Semmi nem történt. – Mondta és rám nézett. Még jó, hogy nem mondta el a mutatványomat az álvánnyal.

- Kaddann, beszélhetnék Annaval? – Kérdezte Seth.

- Persze. – Mondta Kaddann mosolyogva, de a szemein látszott hogy nem akar egyedül hagyni vele.

- Mi ütött beléd, hogy egyedül elindulsz? Mégis hová akartál menni? – A hangja szigorú volt mégis aggodalmas. Hirtelen megsem tudtam szólalni. Csak néztem rá. – Megszólalnál? – Kérdezte.

- Besokalltam ennyi. Nem tudom hova indultam csak az volt a szemem, hogy onnan elmenjek. – Mondtam megbánó arcal.

- Tudtam, hogy nem szabad egyedül hagyjalak. Nem tudsz magadra vigyázni.

- Nem vagyok 5 éves, hogy folyamatos megfigyelés alatt legyek. – Mondtam erőteljesebb hangon.

- Nem vagy 5 éves de akkor sem tudsz vigyázni, sőt nagyon másra sem. Emlékez vissza, elütötted Danielt, most majdnem meghaltál, és ha Kaddann nem lenne vámpír őt is megölted volna. Ön és közveszélyes vagy, mikor fogod már ezt fel? – Éreztem ahogy elönt a düh, nem tudja, hogy mik történtek és mik voltak az okai.

- Te engem ne oktass ki, hogy mit, hogyan kéne csináljak! Semmi közöd hozzá! – Leugrottam az ágyról és most talpon is maradtam. Elindultam az ajtó felé de megfogta a karomat.

- Nem akarlak ki oktatni! Anna, féltelek! Olyan nehéz ezt megérteni? – Mondta bánó hangon de nem foglalkoztam vele, le hámoztam az kezét a karomról és megint az ajtót vettem célul de megint megfogta a karom és már nem bírtam türtőztetni magam.

- Nem nehéz megérteni, hogy féltesz de ezt más képpen is tudtomra adhatnád. Haza megyek és nem fogsz megállítani! – Mondtam céltudatosan.

- Nem mehetsz még haza pihenned kell feküdj vissza! – Mondta óvatosan.

- Otthon is tudok pihenni! – Az düh nem csillapult csak fokozódott, éreztem, hogy egyre jobban csak eluralkodik rajtam.

- Anna, maradj itt legalább Kaddann miatt!

- Ezt most fejezd be! Haza megyek és lezártam ezt a dolgot. – Megfordultam és a kilincs felé nyújtottam a kezem. Megint megfogta a karom és a düh végleg elborította az agyam kicsavartam a kezem a fogásából és rálöktem a mellkasára, ezzel a szoba másik felében kötött ki én pedig megijedtem és a kezeimet kezdtem nézegetni.

- Jól vagy? - Kérdeztem finoman. Bólintott, én pedig kinyitottam az ajtót és otthagytam. A ház ugyan olyan romos volt mint amire emlékszem Kaddann pedig ott ült egy öreg, szakadt, barna fotelben.

- Hol a kocsikulcs? – Kérdeztem határozottan, amitől Kaddann meglepődött.

- Hová mész? – Kérdezte szomorúan és csalódottan.

- Haza . De kérnék valami! – Mondtam reménykedve.

- Persze mond csak.

- Menny fel szedd össze Sethet és gyertek el hozzánk. Mindkettőtökkel beszélnem kell, de ez most nem alkalmas ha Sethel beszélek lehet megölöm. Le kell nyugodnom hazáig. – Mondtam és „megölöm” résznél elmosolyodott.

- Hogyan tudnád megölni?

- Hidd el, megtudna. – Szólt Seth az emeletről a tarkóját fogva.

- Veled meg mi történt? – Kérdezte Kaddann elképedve.

- Tőle kérdezd, ő volt. – Néztek rám mind a ketten.

- Ellöktem… - Csak ennyit tudtam kinyögni. Akit szeretek annak okoztam fájdalmat. Igaza van. Ön és közveszélyes vagyok. De mitől tettem ekkora erőre szert?

- De ennyire? – Ámélkodott Kaddann.

- Igen… Én sem értem. – Mondta Seth gondolkodva.

- Ha csak állunk és nézünk nem is fogjuk megtudni. – Mondtam megtörve a csendet. – Ha össze szedted magad gyertek utánam, otthon találkozunk.

- És ezt még is mikor döntötted el? – Kérdezte Seth idegesen.

- Amikor lejöttem… - Dobtam oda neki. Meglepődve vizsgálgatott a szemeivel de láttam ahogy föladta, és elindult lefelé a rozoga lépcsőn.

- Biztos ezt szeretnéd? – Kérdezte Seth óvatosan.

- Igen, de miért kérdezed? Miért nem akarsz haza engedni? – Kérdeztem kíváncsian és a düh a hangomból és belőlem is eltűnt. Nem igazán értem ezeket, a hangulatváltozásaimat.

- Mert féltelek. – Mondta halkan, de tudtam, hogy nem ez az igazi indok.

- Indulhatunk? – Kérdezte Kaddann. Egyszerre bólintottunk, és elindultunk az ajtóhoz. Kinyitottam és ott állt az autóm amin egy karcolás sem volt rajta.

- Köszönöm! – Mondtam halkan.

- Egyedül mész akkor? – Kérdezte Kaddann.

- Igen. – Hogy ki mondtam már szállt is be a saját autójába.

- Elmondtad neki? – Kérdezte Seth.

- Még nem. Ha lenyugodtak a kedélyek majd akkor. – Mondtam gondolkodva és reménykedtem, hogy az öcsém még ember és Daniel felépült már… Nagyon hiányzott már mindenki…

- Szerintem, most kellene. Rengeteg kérdés jár a fejében veled kapcsolatban. Most lenne alkalmas. – Mondta.

- Biztos vagy benne? És ha rosszul viseli? – Nem tudtam, mihez kezdjek. Jó lenne elmondani, de mégis félek.

- Teljesen biztos. Legrosszabb esetben átszáll hozzám. – Jól esett, hogy mellettem van és bíztat.

- Remélem igazad lesz. Akkor otthon találkozunk. – Mondtam mosolyogva. – Kaddann gyere, velem jössz! – Kiáltottam neki. Végig az járt a fejemben, hogy is kezdjem. Beszálltam az autóba, bekötöttem magam, és a kormányra hajtottam a fejem. Beszállt az autóba bekötötte magát és már indultunk is.

- Kivennéd a kesztyűtartóból a napszemüvegem? – Kérdeztem, abszolút megfeledkezve a balesetről.

- Az nem fog menni sajnos. A karambolt nem élte túl. – Mondta az arcomat fürkészve. – Anna, min gondolkozol ennyire? – Félre álltam, Seth elhaladt mellettünk, bólintottam egyet, hogy jelezzem semmi baj.

- Figyelj, mert ez nagyon fontos, amit most mondok, és kérlek hallgass meg. – Mondtam figyelmeztetve.

- Rendben… - Mondta kérdően nézve.

- Nem tudom, hogy Seth elmondott-e valamit eddig, de az a nagy helyzet, hogy mi testvérek vagyunk… - Figyelte az arc kifejezéseit, de nem sokat tudtam belőle kivenni. – A szüleinktől 3 hónapos korodban raboltak el. Hogy miért azt nem tudjuk.

- Értem, azt hiszem… - Mondta nehézkesen. -… nem vagyok benne biztos, hogy igaz-e amit mondasz. Ne haragudj! Nekem nincsenek szüleim, se senkim. Érzek valami megmagyarázhatatlan kötődést feléd, ami erre magyarázatot is adna de, ezt még fel kell, dolgozzam. Mióta tudod? – Ahogy mondta megértettem, de fájt is.

- A baleset napja óta. – Mondtam le hajtott fejjel.

- Értem… - Mondta alig hallhatóan. Látszott rajta, hogy emészti a történteket. De már nem voltam benne biztos, hogy velem is akar maradni.

- Ha haza akarsz menni megértem. Nem erőltetek semmi. – Reménykedtem, hogy marad. Meg akarom ismerni a múltját és őt magát is.

- Nem akarok vissza menni. Nincs otthonom. Én mindig mindenhol csak vagyok. – Szörnyű volt hallani, hogy nem találja a helyét a világban. Valahol megértem, de még sem. Mindig meg volt mindenem, nem tudom milyen ez az érzés. De mindenképpen segíteni akartam rajta.

- Mehetünk tovább? – Mást nem tudtam kinyögni, ezt is nehezen…

- Persze már épp kérni akartam. – Mondta mosolyogva, de a szemében a fájdalmat láttam és a töprengést.

- Ha nincsenek szüleid kik neveltek fel? – Kíváncsiskodtam.

- Azt sajnos nem tudom, de meghaltak, amikor 10 éves lettem. Onnantól kezdve vagyok a magam ura. – Látszott az arcán, hogy ha tehetné vissza, fordítana mindent.

- És hogyan? Hogy lettél vámpír?

- Megölték őket a vámpírok, akik pár év engem is meg akartak, de sikerült túlélnem bár vámpír lettem. Ezért nem hiszem a „csodákban”…

- Értem, sajnálom, ami veled történt. Azt tudod, hogy kik voltak azok? – Nem nagyon akartam feszegetni ezt a témát de a bátyámról van szó és segítek neki, amiben csak tudok.

- Nathaly a neve. – Ahogy meghallottam a nevét megint elkapott a düh. Meg akarom ölni, szét akarom szedni apró cafatokra. Most nem menekül, és nem Sethől kell félnie, hanem tőlem. Gyorsabban kezdtem hajtani amitől Kaddann megrémült 5 percre voltunk a háztól, de nem várhatott a dolog.

- Most mi a baj? Rosszat mondtam? – Kérdezte zavarodottan.

- Nem te voltál- Nathaly Sethel volt együtt és engem is meg akart ölni a családdal együtt. Ez volt az utolsó húzása. – Mikor befordultam a kocsi feljáróra Seth ott állt az ajtóban. Kiszálltam és elindultam felé.

- Anna ne menny be, kérlek! – Mondta de félre löktem és be mentem. A ház úgy nézett ki mintha egy hurrikán söpört volna végig benne. Zack jött le lépcsőről Darell pedig követte.

- Anna! Végre! Azt hittem már soha nem látlak viszont. Átölelt és elkezdtek hullni a könnyeim.

- Hiányoztál! – Mondtam halkan és jobban szorítottam. – Mi történt? – Kérdeztem.

- Itt járt Nathaly és pont akkor, amikor apuék is itt voltak… - Szünetet hagyott Darell és potyogni kezdtek a könnyei. …- megölte őket. Semmit sem tehettünk. – Egy világ dőlt össze bennem.

- És rajtad, hogy-hogy nincs egy karcolás sem? Hagytad őket meghalni. Egy féreg vagy nem más. A testvéreddel, hogy tehetted?

- Belül össze törtem és csak mentem Zack felé és megakartam ölni. De Nathaly szenvedni fog, bosszút állok az 100%.

14.Fejezet: Fájdalmas szembesülés

Hajtottam, ahogy csak tudtam, és ahogy magam mellé néztem, rá jöttem, hogy Blaze is mellettem, van és az ő életét, nem tehetem kockára. És megtörtént, amitől apáék legjobban féltettek. Nem tudtam hírtelen mi is, történik velem annyit, láttam, hogy Blaze kirepül az autóból és a ház felé veszi az irányt. Az autó 3-szor megperdült a levegőben és képszakadás. Mikor ki nyitottam a szemem csak a sötétséget láttam és a fájdalmat, ami rettenetesen kínozta a testemet. Valószínűleg a baleset következménye. Most meghaltam vagy mi lehet? Ez már a túlvilág?

- Segítség! Valaki! Hallanak engem? – Ordítottam, ahogy csak bírtam de választ nem kaptam. Én ezt nem értem. Nem hiszem hogy meghaltam, mert akkor biztosan találkoztam volna már pár emberrel vagy akárkivel. Bele nyilallt a fájdalom a karomba kis idő múlva a lábamba és a legfájdalmasabb a gerincem volt. És megláttam egy ismeretlen női alakot. Hosszú aranyszőke göndör haj nagy barna szemek hófehér bőr.

- Anna te vagy? – Kérdezte gyönyörű bársonyosan csilingelő hangján.

- Igen én vagyok. De te, kivagy? Honnan tudod a nevemet? Halott vagyok? Mi történik velem? – Elhalmoztam kérdésekkel reméltem, hogy az összesre tud válaszolni.

- Először is nyugodj meg! Alicenek hívnak, kisebb segítséget hoztam, mutatok pár dolgot, ami segíthet. Nem haltál meg de közel vagy a dologhoz hidd el jó kezekben vagy. – Válaszolta, megfogta a kezemet és elindultunk. Egyszer csak minden kezdett világosodni és színesedni egy kis idő után már a formákat is ki tudtam venni. A házunkhoz vitt. Bementünk és persze nem vett észre senki és alig hallottam valamit, amit beszéltek. Ott volt Darell, Zack, Madie, Damon és persze Blaze is. Nagyon el voltak foglalva valamivel.

- Mivel foglalkoznak nnyire? – Kérdezte kíváncsian.

- Tervet készítenek, hogy megtaláljanak. Na induljunk, tovább még sok mindent meg kell néznünk. - Ki mentünk de nem nagyon akartam otthagyni őket. Ki mentünk a ház elé és következő pillanatban már egy kocsi hátsó ülésén találtam magam. Előttem Seth ült, és ahogy a visszapillantó tükörből láttam, elég mérges, aggodalmas, és fájdalmas arcot vágott.

- Hozzánk igyekszik igaz? – Kérdeztem halkan. Alice nem szólt semmit csak bólintott. Egyszer csak Seth lefékezet és be faralt egy parkolóba. Belevert a kormányba egy hatalmasat és rá hajtotta a fejét.

- Fenébe, Fenébe, Fenébe. – Kiabálta. Oda ültem mellé az anyós ülésre megsimítottam a hátát, és bele suttogtam a fülébe:

- Nincs semmi baj… - Ekkor felkapta a fejét és újra indított ekkor már 320 km/ h sebességgel haladtunk. Féltettem pedig nem volt rá okom hisz sérthetetlen, de akkor is, szeretem még bármennyire is, titkolom. Furcsa érés fogott el mikor bevallottam magamnak.

- Rendben ez is meg volt, mennünk kell mielőtt….mindegy. – Kérdően néztem rá. – Mielőtt nem találnál vissza a testedbe. Ezért mondtam, hogy sietnünk kell.

- Rendben mehetünk. – Mondtam és már egy öreg házban találtam magam a falak már inkább sárgák voltak, mint fehérek minden poros a bútorok többsége neki volt döntve a másiknak. És betértünk egy szobába. Ott inkább visszafordultam volna. Megláttam magam, ahogy ott fekszek tele vágásokkal, kötésekkel szörnyen néztem ki. És megláttam egyből rá ismertem.

- Kadann… - Suttogtam. Pontosan olyan volt amilyennek eképzeltem teljesen anya és apa keveréke volt. Rá néztem Alicere, ő pedig bólintott. Visszanéztem Kaddanre akinek az arcán az aggodalom tükröződött.

- Ő nem tudja, hogy te ki vagy, de érzi, hogy közel álltok egymáshoz. Amióta karamboloztatok el sem mozdult mellőled. – Mondta Alice és bűnbánó arcal meredt Kaddanre.

- Várjunk csak? Ez mikor is történt? – Néztem kíváncsian Alicere.

- Kb 3 hónapja. De ne aggódj hamarosan jobb lesz. - Bíztatott.

- És ő megúszta egy karcolás nélkül? Mikor lesz az a hamarosan? – Kíváncsiskodtam.

- Ha nem lenne vámpír meg halt, volna már az ütközésnél. Hamarosan kapsz a véréből, és hamar fel fogsz épülni. Olyan 2-3 napon belül. – Vámpír? A bátyám vámpír. Te jó ég Darellen remélem, még nem hajtották végre a varázslatot.

- Akkor vámpír leszek én is? – Én azért az ember létemet nem szeretném feladni. Szeretek ember lenni, érezni, hogy dobod valami a mellkasomban. Lehet, hogy könnyebb életem lenne de nekem ez így jó.

- Nem leszel vámpír nyugi. Annyi, hogy gyorsabban regenerálódsz, és picit gyorsabb leszel, mint most. De semmi nagy változás. Ki nyílt az ajtó és belépett Seth, egy kis fehér fémdobozkával a kezében. Nem tudtam hírtelen, hogy örüljek-e, hogy itt van vagy ne. Oda ment Kaddanhez átadta neki a dobozt. Kaddan kivett belőle egy hatalmas injekciót és bedöfte a vénájába. Mikor tele lett a tartáj ki húzta de sebnek nyoma sem volt. Tűt cserélt oda lépett hozzám és az egyik cső nyílásába bele fecskendezte a fekete vért. Láttam ahogy eléri a kezemet. Éreztem, ahogy a szervezetembe szétterjed a vér és elkap a forróság.

- Köszönöm a segítséget. –Mondtam Alicenek.

- Örülök, hogy segíthettem. – Mondta mosolyogva. – Aztán csak óvatosan az utakon. – Mondta viccelődve.

- Meglesz. – Válaszoltam mosolyogva. Oda mentem az ágyhoz és leültem mellé. Néztem, ahogy beszélgetnek Sethék de nem hallottam semmit. Furcsa érzés kívülről látni magam, főleg így szétesve. Mindketten ültek, és engem néztek. Mindkettőjük szeme karikás volt hófehérek, elég régóta nem táplálkozhattak. Ahogy ott ültem a gondolataimba mélyedve, elkezdett bizseregni a kezem és elsötétült minden, és újra a feketeségben találtam magam. Ezek szerint Visszatértem a testembe, de már nem fájt semmim. Megint egyedül éreztem magam, de legalább már tudtam, hogy vigyáznak rám. Késztetést éreztem, hogy kinyissam a szemem. Nagyon rá koncentráltam. És sikerült.

Mikor kinyitottam üres volt a szoba. Kitéptem a kezeimből infúziókat, és felültem. Körül néztem a szoba ugyan olyan volt, mint amikor Alicel ide jöttünk. Oldalra fordultam, hogy le tudjak mászni az ágyról. De mikor a talajra értek a lábaim, és már nem kapaszkodtam össze csuklottam és magammal rántottam az infúziós állványt, ami persze hatalmasat csattant a padlón. Erre nem számítottam, hogy a talpon maradás ennyi nehézséget okoz. Pár pillanattal később Kaddan berohant a szobába.

- Te mit csinálsz? – Kérdezte a fejét fogva és visszatett az ágyra. A hangja kicsit rekedtes de mégis kellemes.

- Csak fel akartam állni. – Mondtam szerényen.

- Pedig az még odébb van. És miért is akartál ilyen hamar felkelni? – Kérdezte mosolyogva az arcomat fürkészve.

- Még sem feküdhetek annyit. – Válaszoltam.

- Ez igaz, de mégis honnan tudod, hogy mennyi ideig voltál ágyhoz kötve? – Mondta zavart arckifejezéssel.

13/2. Fejezet: Végleges döntés

- Meg még egy pár... - Szólt Zack és elindult az emeletre Daniellel.

- Miért beszélsz mindig így? - szólt Damon.- erről nem szoksz le soha?

- Ne reménykedj Damon. És ha bármi baja esik a két gyereknek esküszöm kinyírlak! - Válaszolta mogorván Zack a lépcső tetejéről.

- Ettől megkéne ijednem? - kérdezte Damon öntelten.

- Hidd el, nem leszek még egyszer kegyes hozzád. - Válaszolta Zack szigorúan.

-Damon miről nem tudok? – Kérdezte Madie idegesen.

- Végülis nem tartozunk össze, nem tartozom magyarázattal. - Mondta és Zack után indult

- Csak okosan. - Figyelmeztette Damont.

- Maddie velem jönnél? - Kérdeztem és elindultunk a pince felé a vérkészletért.

- Persze. Valami baj van? – Kérdezte aggódva.

- Nincs semmi baj csak nem szeretném ha megtámadna bárkit is Damon és szerintem Danielnek se ártana egy kis vér. - Mondtam és keztem kicsit ideges lenni. Darell fent segít Zacknak és Damonnek de nagyon féltem mert eléggé törékeny még....

- Ki ez a Zack? - Kérdezte. - Honnan ismeritek?

- Hát több mint egy hete pont az utazás napján be kopogott hogy vigyázzak magamra és figyeljek a jelekre. A jelek az álmok voltak, amiben a fiad segítséget kért tőlem minden alkalommal. Aztán a délelőtt folyamán ki derült, hogy a nagybátyám... - Ezen kicsit elszomorodtam, mert eszembe jutott a bátyám.

- Utazás? Nagybátyád? Jelek, álmok? Akkor a te életed sem épp az egyszerű kategóriába tartozik. –Mondta és megfogta a hasát.

- Hát nem éppen. De nem akarlak untatni a részletekkel... De ahogy látom a tiéd se. Egy vámpír, ex akitől van a félvér fiad. Most már csak a testvérrel kell össze szűrni a levet és teljes lesz a kép. - Mondtam viccelődve, de az arcán mást láttam inkább meglepődött. Kicsit habozott majd így felelt.

- Na igen. A testvér. Tulajdonképpen fején találtad a szöget. Stefan sokkal jobb hozzám. - Mondta és eléggé meglepett, hogy megint eltaláltam. Pedig nem is ismerem őket…

- Na ebbe megint bele trafáltam... Ne haragudj, csak jönnek... De azt ne tagadd, hogy már nem érzel semmit Damon iránt. Tisztán látszik rajtatok. - Mondtam és 6 zacskó vért vettem ki a hűtőből.

- Mi? Én, én nem érzek semmit iránta. Megbántott, mert azt mondta, hogy... – Nem folytatta és láttam, hogy az érzelmeivel küszköd.

- Mégis mit mondott? - Kérdeztem, és egyre inkább azt éreztem, hogy egy cipőben járok vele. Majd folytattam. - Én is jártam vámpírral és a fejemhez vágott pár dolgot, amit még nem tudtam neki teljesen megbocsátani de már beszélünk. Szóval nyugodtan mond mi bánt! - Mondtam, és rá mosolyogtam.

- Egyszer összevesztünk. Ami mondjuk úgy, hogy sorsdöntő volt. Az anyukám meghalt, és Damon közölte, hogy akkor menjek utána. Ekkor döntöttem úgy, hogy elválok tőle. Hamar meg volt, hisz akkor még vámpír voltam és... – Elvesztettem a fonalat vámpír volt de hogyan?

Összezavarodtam. Akkor most, hogy lett ember? Én ebbe lassan belegabalyodok.

-Nem értem. Akkor ez most hogy lehetséges? - kérdeztem kiakadva.

- Öhm ez bonyolult. – Válaszolta. - Valamikor vámpírrá változtam. Mert bátyámat megbabonázta egy boszorkány. És a bátyám miatt lettem vámpír. Majd később ismét a bátyám miatt lettem embert. Ez egy nagyon bonyolult varázslat volt. Egy hozzád közel álló ember élete kell ahhoz, hogy újra ember legyél. Jake az életét áldozta értem. – Mondta és egy könnycseppet törölt le az arcáról. Ezen elgondolkodtam. És előbb jött a kérdés mint gondoltam.

- És nem lehet visszahozni valahogy?- Làttam, hogy nagyon fàj neki. Nem tudom mit tennék ha Darellnek valami baja esne.

- Nem tudok sajnos ilyen varázslatról. Ha tudnék bármit megtennék, hogy visszakapjam. – Felelte szomorúan.

- Nem lehet hogy most te kellenél hozzá? Csak nem ennyire nagy téttel? Szerintem kérdezzük meg Zacket hátha tud valamit. - Próbáltam tartani benne a lelket kisebb, nagyobb sikerrel. Egy kicsit elgondolkodott a látszat alapján és kisebb mosoly volt az arcán.

- Talán igazad van. Kérdezzük meg. Remélem tud valamit. – Mondta lelkesen és a mosoly már kivehetöbb volt. Felszaladtam az emeletre szólni Zacknek hogy jöjjön le, mert szükség lenne rá lent is, de mikor be nyitottam a vendég szobába ahol Daniel feküdt egyből vissza is csuktam az ajtót. A tűk csak lógtak ki a karjaiból tele volt infúzióval, és rettenetes lelki ismeretfurdalás kapott el és persze aggodalom. Biztos az én hibám, ha nem ütöttem volna el semmi baja, nem lenne. Uramatyám mit tettem....

Földre rogytam és a sírástól, nem kaptam levegőt.

Éreztem, hogy valaki felemel, és levisz az emeletről a könnyektől homályosan, láttam, ezért nem tudtam ki volt az.

- Mi történt hogy le kellett jöjjek? - Kérdezte Zack és letett a kanapéra.

- Szeretnék kérdezni valamit. Volt egy bátyám, de miattam meghalt. Valamikor vámpír voltam, és Ő az életét áldozta azért, hogy én újra ember lehessek. Szóval van, vagy lehetne arra mód, hogy esetleg...talán - Habozott kicsit nem voltam benne biztos, hogy tudja mit is mondjon. De végül ki mondta. - szóval, hogy visszakapjam?

- Igen van erre lehetőség de ahhoz kell a te véred is és Darellé is és még Darellből néhány dolog. – Mondta Zack szaggatottan és végig engem nézett.

- Néhány dolog? - Kiáltottam fel. –Miféle néhány dolog? - Akadtam ki teljesen és már nem voltam ura önmagamnak.

- Hát pár dolog az életéből és nem éppen veszélytelen. De ettől függetlenül vissza kapod csak vámpírként.

Ez az ára, hogy újra Jake éljen de ő is vámpír lesz.... Sajnálom de, ez van. Éltek a lehetőséggel? – Kérdezte Zack és volt egy olyan érzésem, hogy tudta, hogy reagálok majd.

Nem akartam elhinni, amit mond, nem engedem akármilyen rossz is Madienek nem, lehet azért mégis csak az öcsém.

- Vállalom. - Szólalt meg Darell a hátam mögül. Rá nézett Madie Darellre és tudtam, hogy a bátyát látja benne és egy kis időre el is töprengett.

- Na várjunk csak. Azt mondod, hogy vállalod? Darell  én voltam vámpír, és hidd el szörnyű.- Próbálta lebeszélni de semmi esélye nem volt Darell ellen.

- Hidd el nem fogok le tenni a dologról! Ez az egy lehetőségem van, hogy visszakapjam a szerelmemet. Nincs más választásom. - Mondta Darell én, pedig már egy szót sem tudtam szólni annyira, összetörtem. Az öcsém képes lenne az életét áldozni egy lányért aki vámpír és elhagyni a családját.

- Én ezt nem nézem végig. - Ezzel felkeltem és az ajtó felé vettem az irányt éreztem hogy Blaze a vállamra száll és a kocsihoz rohantam. Be száltam és indítottam olyan gyorsan kezdtem hajtani, hogy már a villanyoszlopokat sem láttam. 

Szijasztok :)

Remélem most sikerült normálisan feltennem, és bocsánat a nagy kimaradásért. Remélhetőleg nem fog előfordulni többet. Jó olvasgatást puszi :)